„Ha nem mutatunk alternatívát, elveszítünk egy egész generációt” – Tudomány és aktivizmus, kutatói perspektívák.
Ha környezeti válságról beszélünk, elsősorban a természet- és gazdaságtudományok „asztalán” helyezzük el a problémát, hiszen
Ha környezeti válságról beszélünk, elsősorban a természet- és gazdaságtudományok „asztalán” helyezzük el a problémát, hiszen
Közép-kelet európai régiós együttműködési programot indítottunk cseh, lengyel, szlovák és litván partnereinkkel, amelynek a bemutató
A klímaválságból bontakozó félelmetes jövővízió mentális hatásai kétségtelenül a Z-generáció – és részben a még
Ezt a minisorozatunkat, a Nemdiákcsemegét egyetemi hallgatók készítették nem csak hallgatótársaiknak.Olyan témákról beszélgetnek benne amelyekhez
Szakmai kerekasztal-beszélgetést szervez a Független Médiaközpont és a Goethe-Institut, az EPER Rádió támogatásával. 📆 Ideje:
Habár az előző cikkünkben már kifejtettük, milyen intézmények állnak rendelkezésre a magyar büntetőjogban az álhírek
Időnként mindenki szembesül azzal, hogy a szóbeli, társasági szituációkban elhangzó elbeszélésekben előfordulnak túlságosan sablonosnak tűnő
Egy nemrég létrejött politikai párt törvényjavaslattal állt elő az álhírek ellen: korlátoznák azoknak a médiumoknak
Mi a hír és mi az álhír? Honnan ismerhetem fel, ha félre akarnak vezetni? Milyen
Ha szeretnél többet megtudni a programról, gyere el ide 2023 november 16-án csütörtökön a budapesti