Az álhírek bűntetőjogi megítélése napjainkban
A büntetőjog a jogrendszer ultima ratiojaként, azaz végső megoldásaként funkcionál. Nincs ez másképp a korunkban egyre nagyobb veszélyt jelentő álhírek esetében sem: a felgyorsult információáramlás világában a jogalkotónak is egyre többször kell a szankciók felé nyúlnia.
Egy demokratikus jogrendszer meghatározó pillérei a vélemény-, szólás-, sajtószabadság. Ezek első generációs szabadságjogként erős és szinte megdönthetetlen alapjognak mondhatóak, amelyeket csak nagyon ritka esetben írhatnak felül más elvek. Egyéni szinten a személyiség jogok, az emberi méltóság védelme, társadalmi szinten pedig a hiteles információkkal való tájékoztatás védelme, vagy a köznyugalomnak a fontossága adott helyzetben azonban felülírhatja ezeket az univerzális alapjogokat.
Egyén
A büntetőjogi társadalomra való veszélyesség az egyik elv a több közül, amely bűncselekménnyé emel egy cselekményt. A rágalmazás és a becsületsértés tényállásainak esetében ennek közösségromboló hatását már nagyon régen felismerték: a középkorban még szokásjogként, törvényileg pedig már az első magyar büntetőkódexben, az 1878-as Csemegi-kódexben jelen voltak.
A ma hatályos 2012. évi C. törvényként hatályba lépett Büntető Törtvénykönyv (Btk.) szerint rágalmazást követ el,
Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.
Továbbá az előzőn túl becsületsértést valósít meg,
Aki a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben vagy nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el.
Ezek tehát az egyén szintjén nyújtanak védelmet az álhírek ellen, itt is létezik azonban kivétel. A valóság bizonyítása révén nem büntetendő az, akinek becsületsértő állítása a későbbiekben valósnak bizonyul (a valóság bizonyítása). Illetve a közszereplőknek is a New York Times-szabály szerint nagyobb mértékben kell elviselniük a személyük felé irányuló állításokat, véleményezéseket. Az ellene megfogalmazott valótlan tényállítás, vagyis kvázi álhír ellen akkor követelhet elégtételt, akár kártérítést a közszereplő, ha az elkövető rosszhiszeműen, illetve szándékosan vagy az adott helyzetben a tőle elvárható kellő tájékozottság hiányában terjesztette a hamis tényt. Ez az 1964-es amerikai döntés kiemelendő, hisz mind a mai napig meghatározza az álhírekkel kapcsolatos jogi megközelítést.
A félretájékoztatás az emberi méltóság megsértésén túl büntetőjogi vádaskodásba is átcsaphat. A Btk. ezért az igazságszolgáltatás ellen irányuló bűncselekmények közé sorolja a hatóság félretájékoztatás mellett a hamis vádat és a hamis tanúzást is, ahol az államhatalom magába a hatóságokba vetett hiten túl állampolgárait is védeni próbálja. Utóbbi kettő súlyosságát mutatja, hogy az eddig felsorolt bűncselekmények vétség (2 évnél rövidebb szankció) kategóriába tartoztak, ezek azonban már akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést is jelenthetnek.
Társadalom
A médiát negyedik hatalmi ágként is szokás definiálni, az információ közlése hatalmas befolyással bír a társadalom orientációjára, egyéni véleményformálására. George Orwell idézete kihangsúlyozza az egyik leglényegesebb elemét az alapjognak:
Ha a szólásszabadság egyáltalán jelent valamit, akkor azt a jogot jelenti, hogy elmondhatod az embereknek, amit nem akarnak hallani.
Ahogy pedig Hajnóczy József már a királyi Magyarországgal kapcsolatban is megfogalmazta a XVIII. század végén:
„Az önkényes hatalomnak megfelelő korlátok közé szorítására nincs biztosabb orvosszer, mint a sajtószabadság. Ennek segítségével a hazával szembeni érdemek szerzésére törekvő egyes ember a nagyobbra vezető legkisebb merényletet is az egész nemzettel közölheti.”
A plurális információáramlás, magának a sajtónak a szabadsága nem is korlátozható jogilag, mivel az magát a véleményformálást és véleményszabadságot csorbítaná. A mai hatályos Btk. azonban számos köznyugalom elleni bűncselekményt sorol fel, amely túllépi a határt, amíg fel lehet szólalni. A háborús és a közösség elleni uszítás olyan nagy nyilvánosság előtti gyűlöletbeszédek, amelyeket bármikor el lehet követni. A világjárvány alatt azonban bevezetésre került a rémhírterjesztés, amely a háború idejére is megmaradt különleges jogrend alatt alkalmazható újabb jogi védelem:
Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Továbbá:
Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A közösségi média és az internetes hírportál kattintásvadász címei, átvett álhírei eddig soha nem látott nehézségeket okoz az államok jogrendszereinek szerte a világon. A tengerentúlon látott Twitter-és Facebook-botrány a mintapéldája annak, hogy ezek a közösségi médiafelületek bármelyik klasszikus sajtóterméknél gyorsabb tájékoztatást kínálnak, ezzel együtt azonban káros információbuborékok, álhírek forrásai is lehetnek – csak úgy, mint a politikailag befolyásolt médiumok.
A média napjainkra teljesen gazdasági és politikai színtérré vált, ahol a jog nehezen tud már beleszólni a keretek valódi alakításába. Ezekkel a szankciókkal ugyan próbálkoznak, viszont a technológia még fog okozni pár álmatlan éjszakát a jogalkotóknak (lásd: mesterséges intelligencia jelene és jövője) A fake news, azaz az álhírek oka pedig egyszerű: a kattintásszám és olvasottság felülemelkedett a tájékoztatás fontosságán. A befogadó és olvasó pedig egymagában pedig csak úgy tud tenni ezellen, ha körülnéz, tájékozódik és kritikus szemmel fogadja be a híreket. Közösségileg, össztársadalmilag azonban nem nagyon látható előre megoldás, főleg, hogy nem csak egyéni és országhatáron belüli, de globális méretekben is nagy probléma előtt állunk.
Írta: Bódy Kolos Bálint
A tartalom a DISARMING DISINFORMATION és a PERSPECTIVES projektek támogatásával készült.
This content was produced with the support of the Disarming Disinformation and PERSPECTIVES projects.
This article was published as part of PERSPECTIVES – the new label for independent, constructive and multi-perspective journalism. PERSPECTIVES is co-financed by the EU and implemented by a transnational editorial network from Central-Eastern Europe under the leadership of Goethe-Institut. Find out more about PERSPECTIVES: goethe.de/perspectives_eu.
Co-funded by the European Union. Views and opinions expressed are, however, those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of the European Union or the European Commission. Neither the European Union nor the granting authority can be held responsible.
A PERSPECTIVES projektben, nemzetközi partnereink által készített tartalmakat itt találjátok.
About Post Author
