
Kondor László hadifotós vietnámi képeiről mesélt Az Apokalipszis most – A végső vágás vetítése előtt
A filmem nem Vietnámról szól. A filmem Vietnám maga. Olyan, amilyen az volt. Őrület. Ahogy a filmet készítettük, hasonlított ahhoz, ahogy az amerikaiak Vietnámban voltak. A dzsungelben voltunk. Túl sokan. Túl sok pénzhez volt hozzáférésünk. Túl sok eszközhöz. És lassan megőrültünk. – ezt Francis Ford Coppola mondta az Apokalipszis most című filmjéről,
a cannes-i filmfesztiválon 1979-ben, ahol a bádogdob című alkotással megosztva elnyerte a fesztivál fődíját.
Most, 40 évvel az eredeti bemutató után újra látható a film egy olyan verziója felújított, 4K-s képpel és újrakevert hanggal, amely a leginkább közelebb áll Coppola elképzeléséhez.
A magyarországi bemutató különleges alkalom volt, a vetítést megelőzően Csákvári Géza újságíró és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál adminisztratív igazgatója beszélt a film elkészítésének körülményeiről.
A vetítés díszvendége pedig Kondor László fotográfus, vietnámi hadifotós volt, aki a konfliktusban készített képei közül mutatott be jó néhányat. A fotók Kondor László engedélyével az eper.elte.hu oldalon tekinthetőek meg.
A felvételt szerkesztve közöljük – a hangfelvételen szereplő fotók sorrendben alább tekinthetőek meg.
Az Apokalipszis most – A végső vágást Magyarországon a Pannónia Entertainment forgalmazza. Budapesten a Puskin mozi kínálatában szerepel, illetve megtekinthető több fővárosi és vidéki moziban is.
A felvétel a Pólus moziban készült, 2019-ben.
Köszönjük a segítséget Kondor Lászlónak, Havasi Máténak és Zsarnai Gábornak.
Az eseményen készült fotókat Havasi Máté készítette.
Interjú beszélgetés Kondor Lászlóval a Vietnámi háború blogon.
Meghallgatható a beszélgetés mixcloudon:
Letölthető a hangtárunkból:
A bemutatott fotók:




















Az eseményen készült fotók:

