Más miatt fáj a lányok feje, mint a fiúké
A 8-17 éves gyermekek tüneteit önkép, életmód, nem és testalkat figyelembevételével viszgálta az ELTE TTK Embertani Tanszéke. A Dr. Bodzsár Éva által vezetett kutatásból az is kiderült, mi csökkentheti a panszok gyakoriságát.
A pszichoszomatikus tünetek oka legtöbbször nem a genetika, hanem az életmód és a rossz lelki állapot. A betegségek kezelését nehezíti, hogy más-más formában és időközönként újra feltűnhetnek. Ezért olyan fontos gyermekkori tünetek felismerése, hiszen ezek felnőttkorban tovább erősödhetnek.
„Vizsgálatunkkal arra kerestük a választ, vajon milyen pszichoszomatikus tünetek a leggyakoribbak a gyermekek és serdülők körében, van-e esetleg nemi különbség a tünetek gyakoriságában, illetve a tünetek mintázata mutat-e életkori mintázatot” – nyilatkozta Dr. Zsákai Annamária, a kutatás részvevője.
A korábban várt eredmény, miszerint a pszichoszomatikus tünetek az idősebbeknél egyre gyakoribbak, mindkét nemnél bebizonyosodott. Ezen kívül az is kiderült, hogy a lányok hajlamosabbak a tünetekre, mint a fiúk.
„Az idegesség, fáradtan ébredés és az alvási nehézségek voltak a legyakoribb tünetek a vizsgált gyermekek és serdülők körében” – mondta Dr. Zsákai Annamária.
Egy másik fontos megfigyelés, hogy ezeknek eredete nem feltétlenül ugyanoda vezethető vissza a fiúknál, mint a lányoknál. Azoknál a fiúknál, akik fizikailag aktívabbak és jó egészségi állapotúnak vallották magukat, kevésbé jelentkezett fejfájás, hasfájás és szédülés. A lányoknál a nagyobb testmagasság, az alultápláltság, pozitív énkép és a jó tanulmányi eredmény csökkentette ugyanezek előfordulási gyakoriságát. Az idegesség, ingerlékenység és kedvtelenség előfordulásánál a szubjektív énkép és egészségi állapot befolyásolta a gyerekek tüneteit. Ezenkívül a lányoknál a tanulmányi eredmények, a tápláltság, míg a fiúknál a fizikai aktivitás és a szocio-ökonómiai háttér (pl. család anyagi helyzete, barátok) hatottak a gyermekkori tünetek gyakoriságára.
Az Orvosi Hetilapban részletezett kutatás* feltárta azokat az általános okokat, amelyek pszichoszomatikus tünetekhez vezethetnek. Ezek ismerete által pedig lehetőség nyílik a gyermekek és serdülők panaszainak enyhítésére, megszüntetésére.
A kutatás részvevője az EPER Rádiónak a kutatásról nyilatkozó Dr. Zsákai Annamária az ELTE TTK Embertani Tanszékének adjunktusa. Főbb kutatási területei: az ember testfejlettségi – növekedési és érési – mintázatának vizsgálata, testalkati és testösszetételi változások az emberi életciklus során, valamint a testalkat- és testösszetétel-becslő módszerek összehasonlító vizsgálata.
Hézer Luca Sára
*Pszichoszomatikus tünetek előfordulási gyakorisága a 8-17 éves magyar gyerekek körében (Orvosi Hetilap, 2019. 160. évfolyam, 12. szám)