Fri. Nov 16th, 2018

Rólunk

Stúdió

E-mail címünk: radioeper97(@)gmail.com
Élőadás-telefon:  485-52-00 / 2191
Belső telefonszám (csak ELTE épületből):  2191

eperO.jpg

EPER SzMSz

Belső feljegyzések munkatársaknak

EPER diszpó – (belső) — kérést kérjük a radioeper97@gmail.com címre

Stúdió órarend

Jelenlegi szerkesztőség:

Kuratóriumi elnök: Galicza Péter
Főszerkesztő: Hargitai Henrik
Műsorigazgató: Jamriskó Tamás

 

Vételkörzet: Astoria 1 km-es sugarú köre, 70 ezer fő
Frekvenciaengedély: 2013.07.30. — 2021.07.31.

 


Az Első Pesti Egytemi Rádió Alapító Okirata (2004)

Célok
A Rádió nem nyereségérdekelt kisközösségi rádió. A Rádió célja tudományos, művészeti, kulturális ismeretterjesztés, (táv-)oktatás, és a belváros szellemi életének formálása, tükrözése, fórum teremtése az itt tanulók és oktatók számára. Kiemelten fontos célunk a vételkörzetben élők tájékoztatása az itt folyó tudományos, kulturális és művészeti tevékenységről, az ELTE diákéletéről.

Működési keretek
Az Első Pesti Egytemi Rádió (a Rádió) tulajdonosa a Média Universalis Alapítvány
Igazgató: Galicza Péter (A Média Universalis Alapítvány elnöke)
A technikai és szakmai hátteret az ELTE média szak biztosítja.
A rádió munkájában történő részvétel önkéntes.

A Rádió munkatársainak és vezetőinek választásáról
A szerkesztőség bázisa az ELTE hallgatói és oktatói közössége, de a rádió nyitott bármely más oktatási/ismeretterjesztési profilú nem nyereségérdekelt szervezet, intézmény felé. A BTK hallgatói a rádió működésében való részvételt közismereti tárgyként felvehetik.
A szerkesztőség munkájában való részvétel feltétele a meghirdetett rádiós kurzusokon való részvétel vagy elvégzett rádiós kurzus.
A szerkesztőség tagjai részvételével félévente egy közgyűlést tartunk, ahol évente – szeptemberben – titkos szavazással választjuk meg a szerkesztő bizottság tagjait.
– A szerkesztő bizottságba a Médiakutatási és Művészetelméleti Intézet oktatói jelölhetők
– A szerkesztőségek vezetői posztjaira olyan nappali tagozatos egyetemi hallgatók, oktatók jelentkezhetnek, akik már elvégeztek legalább egy a Médiakutatási és Művészetelméleti Intézet által meghirdetett rádiós kurzust. Ez alól a 2004/05 év kivétel, ahol azok is jelentkezhetnek, akik most vettek fel először ilyen szemináriumot.
A választás egyszerű többséggel történik.

A rádió irányítása
A rádió szerkesztő bizottságának tagjai a a Médiakutatási és Művészetelméleti Intézet mindenkori oktatói közül kerülek ki. Az induló szerkesztő bizottság összetétele:
Felelős szerkesztő: Hargitai Henrik
Műsorigazgató: Batki Zsolt
Marketing igazgató: Sánta Edina

A technikai berendezések használatáról
A technikai berendezések használatát az intézmény (stúdió) mindenkori szabályzata irányadó. A rádió munkájában résztvevők mindenkor teljes anyagi felelősséggel tartoznak az általuk használt intézményi berendezésekért.

Tagság
A Rádió a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete bejegyzett tagja

Az Eper Rádió megnyitója: (a megnyitó hangfelvétele)

Strawberry Statement

Almási Miklós

“Kedves hallgatóim – ott, abban a körben, ami a Múzeum krt. 6-tól ötszáz méter jobbra, balra előre, hátra terül el, szóval, akikhez eljut ennek a kis – EPER – rádió névre hallgató – adónak hangja.

Most az én hangom, nevezetesen Almási Miklósé, ha már így alakult – bemutatkozom, a Média Szakról. A mondat és a hang most még nekem is furcsa, mert ezt a megszólítást eddig csak a királyi magyar rádióból, vagy ha tekergettem a masinát, kereskedelmi rádiókból hallottam, most meg – a Média Tanszék munkatársai, diákjai, meg az egyetem egyéb lelkes hallgatói jóvoltából – én mondhatom ezt a panel mondatot.

Poénkodok – pedig szívből örülök. Többévi munka fekszik e mondat mögött, amíg összejött ez az icipici közösségi rádió, amin beszélgethetünk, zenéket hallgathatunk. Apropó zene: nem ám olyanokat, amiket a többieknél nyomatnak – hanem olyat, ami máshol nincs, alternatívot, egzotikust (mongol-török zene), jazzt, popzenét vagy éppen klasszikusokat: mondjuk Buxtehudét vagy Kurtágot — szakdoli-iráshoz.

Mondom komolyabban: előadások – melyek a katedráról hangzanak el, aztán itt szétszórjuk ebben az egy kilométer átmérojű körben. És nemcsak esztétikai meg médiával kapcsolatosak, hanem az egyetem gondolkodó életének egyéb hangjai is megszólalhatnak. (Van-e sör a Marson – vagyis a csillagda előadásai; telefonált-e Görgey Kossuthnak, hogy vége a szabadságharcnak? – hogy néhány szakmai példát is mondjak.
Mondunk híreket is, de nem Irakról vagy hogy ki kit ásott el a Parlamentben, hanem azokat a híreket, melyek velünk történtek, bennünket – egyetemistákat – érdekelnek. (Teszem azt: bezárják-e az iskolát november végén pénzhiányból, miért zárták be a tanterembe tegnap délben Krapancsák Julit a tibeti szakról – hogy példatémát is mondjak.)

Persze nekem könnyű, mert én most itt csak nyomom ezt az ünnepi sódert – megnyitom a rádiót -, a műsorok azonban nem maguktól készülnek: kemény munka- igaz, fantasztikusan izgi, ha jól csináljátok. Vagyis aki hallja, adja át: jöjjetek a különböző szerkesztőségekbe, melyek most alakulnak: zeneibe, természettudományosba, ural-altájiba, történelmibe, önkormiba – meg mit tudom én, hányféle diákszerkesztőség alakul – vagyis: az EPER Rádió a tiétek, ti csináljátok, magatoknak – én meg hallgatom. Nem fogok többet beledumálni, ne féljetek. Halljátok magatokat, beszéljetek a ti örömeitekrol, hallgassátok a ti kedvenceiteket, vitatkozzatok, szidjátok a rádiót, iskolát, egymást, tanárokat – szabad száj a műsor. Csak — meg kell csinálni. Ehhez kérem a segítségeteket: miközben itt a Rádió indulását ünneplem, máris kunyerálok. De hallgatóknak hallgatók által készített hallgatható rádiójához.

Ja, és még egyszer mondom: ezt a rádiót, amin életemben először beszélek, úgy hívják, hogy EPER Rádió (mondanám Strawberry Radio).

Ennyi volt a Strawberry Statement – a többi a tiétek.

Elhangzott:
Elso Pesti Egyetemi Rádió, 2004. október 1., 15:30

banneper.jpg

SAJTÓCIKKEK RÓLUNK

Magyar Nemzet 2013. 04. 16 (cikk egyik fele) (másik fele)

Magyar Nemzet 2013. 03. 27.

Népszabadság 2011. 10. 13.

Trefort-kert 2009. dec. p. 41-45

Martos Rádió (BME) 2010. október 20.
(Snír Júlia, Garai Márta, Szilvási Tímea a Pimasz Gyümölcsök c. műsorban)

EPERplay.jpg

TANULMÁNYOK, ELEMZÉSEK

Ferenc Hammer: Smells, sounds, walks like public service content, but then why it is not? Community media in Hungary. In: Public Service Media in the Digital Age. International perspectives. 2013.

***

Az Elso Pesti Egyetemi Rádió kisközösségi rádió, mely bevételeit musorszolgáltatásába fogatja vissza, nyereséget nem képez.

A rádió a 61124-2/2013 rádióengedéllyel, a PJ/23975-21/2012 lineáris médiaszolgáltatási jogosultság alapján muködik.
Az Elso Pesti Egyetemi Rádió reklámokat nem sugároz.
A nyilvános és átlátható gazdálkodás jegyében közöljük a rádió pénzügyi adatait.

 

PÉNZÜGYI ADATOK

2018
REZSI2018  4 147 000 Ft

2017
MTVA Mecenatura REZSI2017 4 345 000 Ft
KMUSZ2017 448.826 Ft

2016
MTVA Mecenatura REZSI2016: 2 975 100 Ft
KMUSZ2016 210.574 Ft

2015
MTVA Mecenatura REZSI 2015: 4 132 680 Ft
KMUSZ2015: 0 Ft

2014
Médiatanács Alap pályázatban megítélt támogatás: rezsi 3 781 100
Médiatanács KMUSZ2014: 0 Ft
Vidékfejlesztési Minisztérium Hungarikum-pályázat: 1 991 789
1%-ból befolyt összeg: 0

2013
Médiatanács Alap pályázatban megítélt támogatás: 0.
1%-ból befolyt összeg: 0

2012
Médiatanács Alap pályázatban megítélt támogatás: 0
1%-ból befolyt összeg: 0

2011
Médiatanács Alap pályázatban megítélt támogatás: 0
1%-ból befolyt összeg: 0

2010
ORTT pályázatban megítélt támogatás: NPREZSI 2.677.500 Ft
ORTT pályázatban megítélt támogatás: NPMUSZ 1.238.388 Ft
1%-ból befolyt összeg: 0

2009
ORTT pályázatban megítélt támogatás: NPMUSZ 763.731 Ft
ORTT pályázatban megítélt támogatás: NPREZSI 2.515.200 Ft
1 %-ból befolyt összeg: 3.114 Ft
2008
ORTT pályázatban megítélt támogatás: NPMUSZ2008 1.213.110 Ft
1%-ból befolyt összeg: 0

2007
1%-ból befolyt összeg: 34 516.- Ft

 

Információk

Új Közösségi Médiaszolgáltatási Szabályzat
Műsorszogáltatási szerződés 2014
Etikai Kódex
PAL szkriptek SAM-eseknek

Hasznos anyagok a munkatársaknak
NHH-kompatibilis szintezési értékek a stúdióban
A jogvédők listája

Önkentes szerződés 2018
Önkéntes technikusi szerződés minta
EPER SzMSz
Demonstrátori szerződés minta
Felhasználási szerződés minta

 

Első Pesti Egyetemi Rádió csapata

 

banneper.jpg

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.