Visszatekintés
Itt hallgatható meg három diákfelszólalás, melyben az oktatás helyzetéről szólnak. A felvétel 2018. január 19-én
Itt hallgatható meg három diákfelszólalás, melyben az oktatás helyzetéről szólnak. A felvétel 2018. január 19-én
Pap Johanna műsora 1. adás: A beszéd mechanizmusa és vizsgálata A beszéd létrehozása, megtanulása
A Karrierközpont „Hogyan tovább?” előadássorozata keretében a Gólyavárban Limpár Imre szakpszichológus tartott előadást. Kötelesség, kötelezettség,
Marczinka Csaba műsorában Bak Rita és Payer Imre olvassa fel írásait. 2019. február Pont ilyen
Lira, költészetMai irányzatok a költészetbenMi a vers?Mitől jó egy vers?SzabadversGyerekversA rímekAdyHogyan írjunk Ady-versetKoanIhlet Próza és
Ma délutánra hiretett az Akadémiai Dolgozók Fóruma élőláncot az MTA körül, hogy a csatlakozók így
A nyersvegán életmódról beszélgettünk Őriné Strassner Henriettel, aki lisztérzékenysége miatt kezdte el ezt a speciális
Beszélgetés Szandival, az ELTE kínai szakos hallgatójával aki először vegetáriánus, majd vegán lett. Személyes motivációit
Beszélgetés Losonczi Ádám profi hegymászóval a sportról, személyes motivációiról illetve arról, hogy miként lehet ezt
Némedi Emesével és Tóth Bálinttal folytatjuk a harmadik adásunk témáját – ezúttal is a határon