Ma tüntetés az MTA mellett 5/5 (1)

Ma délutánra hiretett az Akadémiai Dolgozók Fóruma élőláncot az MTA körül, hogy a csatlakozók így fejezhessék ki szolidaritásukat az MTA-val. Az időpont fontos: “Február 12-én kora délután az MTA Elnökségének olyan döntést kell hoznia, amely hosszú időre meghatározhatja a magyar tudományosság jövőjét. Ekkor dől el, hogy az MTA aláveti-e magát a Palkovics-tervnek, ezért kell ezekben az órákban közösen kimutatnunk szolidaritásunkat” – írják. 

https://www.facebook.com/events/356554914939682/

A magyar tudományos élet szereplőit több fronton is támadja a kormány. A CEU elüldözése után a hazai egyetemek és az MTA került a célkeresztbe.

Az ELTE TTK és BTK az elmúlt hetekben több, mint 60 oktatótól vált forráshiány miatt. Miközben további megszorításoktól tartanak az egyetemen is, a kormány támadásainak célpontjában most az Akadémia van. 

Akadémiától elvont pénzeket pályázat formájában osztaná újra a kormány, ami ellen mind az Akadémia, mind az egyetemi oktatók tiltakoztak, hiszen az akadémiai egységeknek a pályázaton lényegében azt kellene igazolniuk a kutatóknak, hogy saját fizetésük és az intézmény rendes működési költségeire megfelelő “kiválósággal rendelkeznek”; míg a többi pályázó a támogatást pluszban kapná. A pályázat ugyanis nyílt az egyetemek és “az állam által alapított kutatóintézetek” számára is.

http://nkfih.gov.hu/hivatalrol/hivatal-hirei/temateruleti-kivalosagi-190131-2

Az első tiltakozó hangok megjelenése közben érkezett a hír, hogy az Akadémia kutatóhálózatát feldarabolná és szétszórná a kormány különféle intézmények között, még nem tisztázott körülmények között.  Erről a 168 Óra írt. https://168ora.hu/itthon/palkovics-laszlo-uzent-a-kutatohalozatot-is-elvenne-az-mta-tol-163257

Ez ellen pár nap alatt több száz kutató írt alá különféle csoportok által kiadott nyilatkozatokat és nyílt leveleket, hiszen ez a magyar tudomány élet gerincét jelentő MTA feloszlatását jelenti. 

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma ezt írja:  “A Magyar Tudományos Akadémia történetének egyik, de a rendszerváltás óta eltelt időszak biztosan legnagyobb kihívását vagy válságát éli át. ”
https://adf2019.wordpress.com/?fbclid=IwAR1CxTRWB1BpGv2gjfsgagAUOt8t2uX2B8qlFqKkZeY2aMly4_y2fCHusDk

A külföldről visszahívott Lendület program kutatói most joggal érzik magukat többszörösen becsapva. Ők ezt írják:
https://drive.google.com/file/d/12GEpyPshvYzbCkoPuUUYEuKjArSDEqFl/view

Pálinkás József, Beer Miklós, Csaba László, Lányi András és Szathmáry Eörs közös nyilatkozatát is sokan írták alá:
https://www.valaszonline.hu/2019/02/09/palinkas-beer-csaba-lanyi-szathmary-nyilatkozat/

Nyílt levélet írtak a kulturális élet képviselői Magyarország Kormányához és Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez:

http://www.litera.hu/hirek/a-kulturalis-elet-felezernel-is-tobb-kepviseloje-tiltakozik-az-mta-atszervezese-ellen

Az ELTE BTK Történeti Intézetének szolidaritási nyilatkozatot adott ki az MTA dolgozói mellett:
https://www.facebook.com/notes/atelier-elte-btk-budapest/az-elte-btk-t%C3%B6rt%C3%A9neti-int%C3%A9zet%C3%A9nek-szolidarit%C3%A1si-nyilatkozata-az-mta-dolgoz%C3%B3i-mel/2602664033084161/

Az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának állásfoglalása az intézethálózatot érintő kormányzati lépések tárgyában:
https://mta.hu/ix-osztaly/az-mta-gazdasag-es-jogtudomanyok-osztalyanak-allasfoglalasa-azintezethalozatot-erinto-kormanyzati-lepesek-targyaban-109359

About Post Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.