„Ha nem mutatunk alternatívát, elveszítünk egy egész generációt” – Tudomány és aktivizmus, kutatói perspektívák.

Ha környezeti válságról beszélünk, elsősorban a természet- és gazdaságtudományok „asztalán” helyezzük el a problémát, hiszen a negatív környezeti változások hátterében álló, illetve azokat jelző folyamatok vizsgálata ebben a tudományos keretrendszerben lehetséges. Ugyanakkor a fizikai, biológiai vagy meteorológiai adatok ismerete önmagában nem hozza el a változást. A természettudósok javaslatokat tesznek azzal kapcsolatban, mit kellene tenni, ahhoz azonban kevésbé vannak eszközeik, hogy változást érjenek el az emberek gondolkodásmódjában. A társadalmakat és kultúrákat mozgató világképek, szemléletmódok, motivációk és viselkedéstípusok megértésében a humán tudományokra és a művészetekre is szükség van. Az egyik legfontosabb feladat tehát a pontos környezeti történések tényszerű ismeretén és ennek tudatosításán túl a helyes gondolkodásmód kialakítása.

A 21. században felnövekvő generációkra a jövőkép komoly mentális teherként nehezedik. További gondot jelent az erőteljes és mindent átható polarizáció, amely a klímaválságról való gondolkodást is meghatározza: többnyire a reménytelenséget tápláló apokaliptikus megközelítés és a kozmopolitizmus eredményességét hirdető hozzáállás végleteiben nyilvánul meg. Ráadásul sokan úgy érzik, hogy a magas szinteken folyó politikai ás gazdasági intézkedésekkel szemben jelképes, amit az emberek egyénileg vagy nem kormányzati szervként tehetnek, éppen ezért az alulról építkező próbálkozásokra inkább látszatmegoldásként vagy menekülési stratégiaként tekintenek. Ezúttal azt járjuk körbe, hogyan vélekednek ezekről a kérdésekről a magyarországi humán környezettudományi kutatások szakértői. Farkas Judittal, a PTE BTK Néprajz – Kulturális Antropológia tanszékének habilitált egyetemi docensével és Babai Dániellel, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársával beszélgettünk.

„Légy főszereplő az élhető jövő alakításában!”

A fenti mondat a PTE humánökológiai képzéséről tudósító honlap bevezető mondata. Farkas Judit úgy fogalmaz, hogy sokan átérzik, hogy nem jól alakulnak a dolgok, és tenni kéne valamit, de nem igazán tudják, hová forduljanak, merre induljanak. A klímaszorongást a Covid megjelenése is felerősítette, így az egyetemista korosztály kifejezetten igényli a jövőjéről folytatott érdemi kommunikációt. Ennek felismerése miatt kezdeményezte a kutatónő a Fenntartható fejlődésért szakkollégium újraélesztését az azt korábban működtető Glied Viktor politológussal. Farkas Judit hosszú évek óta foglalkozik az ökofalvak kutatásával, amely mint jelenség, szintén a környezeti válságra adott válaszként jelent meg. Ennek a kutatásnak az is tanulsága, hogy nemcsak a természeti környezet aggasztó változásáról van szó: ami történik, az egyben a közösségek válsága. Ez nemcsak a kutatói perspektívából történő összekapcsolása a természeti és társadalmi jelenségeknek. Maguk az emberek élik meg ekként, és a fiatal generáció kiélezetten elszenvedője a közösségi lét gyengülésének is. Az önellátásra törekvő és a közösség erejére építő ökofalu mozgalom egy drasztikusabb, „menedékvilág” jellegű választ fogalmaz meg a kortárs problémákra. A jelenlegi életvilágából azonban a legtöbb ember nem tud, vagy nem akar kiszakadni, és saját helyzetében, diskurzusában maradva szeretne apró lépésekkel hozzájárulni a fenntartható jövőhöz.

„Ha nem mutatunk alternatívát, elveszítünk egy egész generációt”.

Farkas Judit ezzel a mondattal annak fontosságára hívja fel a figyelmet, hogy a fiatalok klímaszorongására a tudós, az egyetemi oktató ne csak a tudomány elefántcsonttornyában maradva reagáljon. Itt komoly, gyakorlati megoldásokkal kell szolgálni, mentálisan is segíteni, és esetenként aktivistaként kell megnyilvánulni. Sok mindent lehet eltanulni egyrészt az ökofalvakba kiköltöző közösségek meglátogatásával, meg kell mutatni a városokban elérhető kosárközösségeket, fenntartható éttermeket és üzleteket. Konkrétan megmutatni a lehetőségeket és megtanítani a kivitelezhető technikákat, legyen szó élelmiszertermelésről, -tartósításról, ruhakészítésről stb. A magunkra főzés is egyfajta fenntarthatósági praktika. Judit és vele együtt számos szakember hisz az alulról szerveződő kezdeményezésekben. A radikális aktivizmuson túl számos lehetőség van, a kutató, a diák, az újságíró egyaránt megtalálhatja a szerepét és hasznos hozzájárulását ebben a működésben. Időnként még multik is kénytelenek behódolni az alulról induló, erős trendeknek. Ezért is kell aktívan kommunikálni és cselekedni.

Transformative change

Az őslakos- és helyi tudás, az európai társadalmak korábbi életvitelében jellemző technikák, illetve az ember és környezet viszonyára vonatkozó régebbi szemléletmódok felfedezése és felértékelődése szintén egyfajta trendként tapasztalható. Babai Dániel biológus és néprajzkutató kutatásai többek között arra irányulnak, hogy hogyan reagálnak a lokális, hagyományos gazdaságok a megváltozott időjárási viszonyokra. Sok mindent hallani távoli helyekről katasztrófákról és válságokról, amelyek általában befolyásolják azt is, hogy a saját, szűkebb környezetükben az emberek hogyan értelmezik a történéseket. A jelenlegi kutatások viszont azt igazolják, hogy a helyi közösségek érzékelése, tapasztalatainak értékelése az időjárás változásával kapcsolatban ugyanabba az irányba mutat, mint a műszeres mérések és a nagy trendek. A helyi közösségek által a mi égtájunkon leginkább érzékelhető problémák az átlaghőmérséklet emelkedése, a csapadék eloszlásának egyenetlensége, az ezzel járó vegetációs aszály, illetve az évszakok határainak elcsúszása és a hosszan tartó hótakaró eltűnése. Arra a kérdésemre, hogy lehet-e így létjogosultsága a hagyományos, helyi ökológiai tudásnak, vagy ezen a ponton inkább már a tudománytól és újabb technikai innovációktól várható a helyi gazdaságok életképessége, azt a választ kaptam, hogy Európában egyelőre sikeresek lehetnek a hagyományos technológiát alkalmazó megoldások. Ebben viszont sajnos még az összehangoltság hiánya tapasztalható makro- és mikroszinten. Az Unió szabályozza bizonyos mezőgazdasági tevékenységek időzítését, intenzitását, és ennek betartása mellett folyósít támogatást a helyi gazdálkodóknak. A központilag kijelölt időkeretek viszont gyakran nincsenek összhangban a klímaváltozás miatti évszakhatár-elcsúszásokkal és a földrajzi különbségekkel, vagy a helyi gazdasági metódusokkal. Így például Erdélyben vagy az időjárás és a növényzet állapota szerinti ideális időszakban takarítanak be, és biztosítják ezáltal a jó minőségű szénát (ezáltal lemondva az uniós támogatásról), vagy a támogatási rendszerhez igazodva a központilag kijelölt időben teszik, silányabb minőséget produkálva, ami aztán kihat a gazdaság egyéb ágazataira is, elsősorban a tejhozamra.

A pontos környezeti tudásra és a szemléletmód megváltozására azonban nemcsak a központi szabályozás mögötti döntéshozók esetében van szükség, hanem helyi szinten is, hiszen a hagyományos gazdálkodási módokat sokszor ott is népszerűsíteni kell, mert az emberek úgy érzik, már nem elég hatékonyak. A globális és a lokális egymást erősítő hatásának is vannak természetesen szép példái, mint például más területekről származó, de helyben is megvalósítható stratégiák, technikák alkalmazása. Erre példaként hozható gyimesi terepen a sajtkészítmények diverzitásának növelése. Néhány gyimesi gazdálkodó svájci mesterektől tanulva honosított meg helyben új eljárásokat, növelve a termékpalettát és ezáltal erősítve a fenntartható gazdaságot. A tejtermékek hagyományos feldolgozásának aktualizálására Európa-szerte számos pozitív példát látunk. Egy másik érdekes példája a hagyományos ökológiai tudásának a Száva mentén (szerémségi Boszuti-erdőben) még élő, szabad disznótartás, melynek során az állatok az erdőkben és mocsarakban keresik meg táplálékuk jelentős részét. Ez az Európában már alig ismert tájhasználati gyakorlat (mint például a makkoltatás, a sertéslegeltetés stb.). fontos biokulturális örökségnek tekinthető, és fontos adatokkal szolgál egy helyi közösség környezetének állat- és növényvilágára vonatkozó ismeretéről.

Babai Dániel arra is felhívta a figyelmet, hogy a valódi megoldást ma már „transformative change” keretében lehet csak elképzelni. Azaz szemlélet- és életmódváltás szükséges, az érvényben lévő, fenntarthatóságot célzó szabályozások nem elégségesek. Mindebben fontos szerepet kapnak a politikai-gazdasági trendek, a technikai innovációk, az ismeretterjesztés, de kiemelt küldetése van a humán tudományoknak, a civil szervezeteknek és a magánembereknek egyaránt. Cél- és jövőorientált, hosszú távú trendekben gondolkodó, rendszerszintű tervezésre van szükség, karöltve a szemléletváltozást erősítő oktatással és ismeretterjesztéssel, és a többség által felvállalt aktivizmussal.

This article was published as part of PERSPECTIVES – the new label for independent, constructive and multi-perspective journalism. PERSPECTIVES is co-financed by the EU and implemented by a transnational editorial network from Central-Eastern Europe under the leadership of Goethe-Institut. Find out more about PERSPECTIVES: goethe.de/perspectives_eu.
Co-funded by the European Union. Views and opinions expressed are, however, those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of the European Union or the European Commission. Neither the European Union nor the granting authority can be held responsible.

A projektben, nemzetközi partnereink által készített tartalmakat itt találjátok.

About Post Author