“Ilyen se gyakran fordul elő…” A 2020-as érettségiről – Koronakrónika 19. rész 5/5 (3)

A Koronakrónika 2020. május 11-én készült 19. adásával jelentkezünk.
A mai adásunkban az idei érettségit vettük górcső alá.

A felkészüléstől, a dolgozatíráson át egészen az érettségi vizsga utáni időszakig hallhattok interjúkat, megismerve ezt mind a diákok, mind pedig a pedagógusok szemszögéből is.

Veres Reni, Kaiser Orsi és Bakó Betti három gimnáziumi diákkal beszélgettek.
Reni a felkészülési időszakról, Orsi magáról a vizsgákról, míg Betti az érettségi utáni időszakról kérdezte a fiatalokat.

Egy másik szemszög is bemutatásra kerül a mai műsorban, ez pedig az érettségi vizsga az érettségiztető tanárok perspektívájából. Kálmán Zsófi egy budapesti gimnázium tanárnőjével beszélgetett, aki a magyar érettségin felügyelőként dolgozott ebben az időszakban, Herczeg Sára pedig egy kecskeméti angol kéttannyelvű gimnáziumban szóbeliztető tanárnőt kérdezett az elkövetkező időszakról.

Veres Reni Szalay Balázzsal a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium diákjával beszélgetett a felkészülési időszakról, a vizsgáiról, illetve Balázs egy rövid betekintést engedett a jövőbeli terveibe is.

Kálmán Zsófi egy budapesti gimnázium angol történelem szakos tanárnőjével beszélgetett, aki az idei érettségin a budapesti veres pálné gimnáziumban felügyelőtanárként dolgozott. A hölgy mesélt a jelenlegi helyzet okozta változásokról, a diákokra és pedagógusokra egyaránt vonatkozó szabályokról, illetve a tantestület visszalépéséről.

Kaiser Orsi húgával Kaiser Nórival beszélgetett az érettségi vizsgaidőszakról. Nóri mesélt a vizsgáiról, a vizsgák által kiváltott érzésekről, a járvány érettségizőkre gyakorolt hatásairól, illetve a gimnáziuma által hozott óvintézkedésekről is.

Herczeg Sára Nyáriné Orbán Hajnalkával, egy kecskeméti angol kéttannyelvű gimnázium angoltanárnőjével beszélgetett, aki a középiskolájában az egyedüli szóbeliztető tanár. A szóbeli vizsgák közül csupán az angol célnyelvi civilizáció lesz megtartva, mivel a diákoknak ez szükséges az érettségi mellé a felsőfokú betétlap elnyeréséhez angol nyelvből. Mindemellett Sára még arról érdeklődött, hogy a diákok elmaradt a ballagása mellett a tanulóknak milyen lehetőségük van az elbúcsúzásra egymástól, illetve tanáraiktól.

Végül Bakó Bettina Dudok Dorinával beszélgetett az érettségi vizsgáiról, azon belül is, hogy azok hogyan sikerültek, milyen érzés túlesni rajtuk, illetve mindemellett még megosztotta velünk jövőbeli terveit is. Dorina iskolája ígéretet tett a végzős diákoknak, hogy a ballagás, a bankett és a szerenád megrendezésre fog kerülni augusztusban.

Meghallgatható a Mixcloud csatornánkon:

Hangtárunkból letölthető:

A műsort készítették:
Veres Reni
Kálmán Zsófi
Kaiser Orsi
Herczeg Sára
Bakó Betti

A műsort szerkesztette: Reitmesz Kornél

Felhasznált zene
Fotó

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.