Kövesd a csillagot! 5/5 (1)

Egy különleges betlehemes rádióra

Adás: 2018. december 24, 16:00-kor

“A Kövesd a csillagot! egy független, zenés rádiószínházi produkció, amely sok vidámsággal és humorral meséli újra a nyugati világ egyik legfontosabb alaptörténetét: Jézus születését.

Olyan hangjátékot szerettünk volna létrehozni, ami egyaránt érdekes mindenkinek, függetlenül attól, hogy gyerek vagy felnőtt, vallásos vagy vallástalan-e, és olyat, ami úgy gondolja újra a hagyományos betlehemesjáték műfaját, hogy közben komolyan elgondolkozik a történet mélységeiről és a karácsony üzenetéről.

Az előadók
A Kövesd a csillagot! szereplői között nincsenek hivatásos színészek. Mivel a népi pásztorjátékokat is közösen alkották gyerekek és felnőttek, mi is ezt a munkamódszert választottuk. A hangjáték legtöbb szereplője 8-12 év közötti gyerek, többségük a II. János Pál pápa téri Deák Diák Általános Iskola tanulója. Az angyalokat a Soharóza kórus énekesnői alakítják, őket egy profi zenészekből álló jazzkvartett kíséri.

A rendező
Szilvay Máté (1990) a Soharóza kórus tagjaként kezdett el rendezni, akikkel először egy videómunkát (Lehetne), azután egy koncertszínházi előadást (Közös képviselet) készített. Jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendező szakos hallgatója.”

Szereplők:
József: Hauber Levente
Mária: Henter Ágnes
Gáspár: Nemes Jakab
Menyhért: Sarkadi József
Boldizsár: Körmendy Máté
Pásztorok: Derhán Márton, Kling Vejke Vajk, Molnár Gergő, Rass Bence, Tajnafői Vida Péter
Angyalok: Perényi Luca, Remes Zsófia, Tamási Borbála
Rokonok: Niedermüller Ádám és Niedermüller Márk
Utazó: Norman Emma
Fogadós: Horváth Marcell
Fogadósnő: Hammerstein Júlia
Rádióbemondó: Bősze Ádám

Felvétel: Első Pesti Egyetemi Rádió, EBMB Post Production
Hangmester: Seidl Domokos
Vágás, utómunka: Mikó Bálint

Zene: Remes Zsófia, Szilvay Máté, Wettl Mátyás
Zenekar: Bartek Zsolt, Kertész Endre, Mózes Zoltán, Philipp György
Gyerekszólista: Szeghő Simon

Köszönet Szántó Tamásnak, Biksz Juditnak, Kégl Lórántnak, a Deák Diák Általános Iskolának és a szülőknek.

Iskolai koordinátor: Veres Borcsi
Casting: Remes Zsófia
PR: Sipos András
A rendező munkatársa: Al-Farman Petra
Írta és rendezte: Szilvay Máté
2018.

Szerinted milyen volt? (Ha a hangot nem találod itt, keresd a Hangtárban!)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.