Sugárzó EPER az Efotton

86 400, 86 399…, indulhat a visszaszámlálás, egy nap múlva kezdődik az Efott Fesztivál július 12-15. között, a Velencei-tónál. A programot pedig nem csak a 30Y, Péterfy Bori, Jessie J vagy Dévényi Tibi bácsi, hanem az EPER csapata is színesíti.

Július 12-én az Efott elindulásával együtt megnyit a fesztivál területén található Civil tér, melynek idén többek között az EPER sugárzó csapata is tagja lesz. A reggel 10-től délután 4-ig tartó élő adás hallgatható az Astoria 1km-es vételkörzetén belül az FM97-es frekvencián, online streamen keresztül az EPER honlapján, vagy a fesztiválon élőben, sátrunknál.

Sokszínű programokkal várunk titeket, így például eddigi műsoraink special editionjeivel: lesz Gondolta a fene, Nightride, Milleniál menü kis kólával elvitelre, Szájkarate és Boring show is. Készülünk a fellépőkkel való interjúkkal, például Péterfy Bori, 30y, Szabó Balázs bandája, Bëlga, Honeybeast, valamint a nem-zenei programok tudósításával is. Reggeleiteket szintén indíthatjátok az EPER csapatának naponta cserélődő műsorkészítő párosaival, Gyógysör című műsorunkban. Beszélni fogunk itt mindenről, ami titeket érint: a bitcoin vagy az indonéz rúpia napi árfolyamingadozásai, a VB és a Duna vízszintjének állása, a fesztivál területén található Toitoi “tolaettek” állapota, meg ami még belefér. Hozunk fesztiválhíreket, melyekhez a Ti segítségeteket is várjuk, saját történeteiteket, vicceiteket, problémáitokat, verseiteket leadhatjátok a rádió standjánál található dobozba, mi pedig felolvassuk őket.

A kviddics vagy a helyi pálinkafőzde tudósítása mellett azonban nem maradhat ki a legfontosabb sem: Ti. Várunk Titeket, hogy ne csak történeteitekkel, de társaságotokkal is csatlakozzatok a rádió adásaiba. Pásztor Annáék tiszteletére Játszanék veled című blokkunkban leverhetitek humorérzéketekkel a stábot Emberiségellenes kártyában, vagy izgulhattok velünk a nagy Korda György Emléksolo-estünkön, ahol kollégáink Solo párbajokról fognak tudósítani, Korda György és Balázs Klári méltán híres pókermeccseket narráló stílusát imitálva.

Végezetül, mivel az EPER közösségi rádió, nem csak a saját, de a Ti hangotokat is hallani szeretnénk a frekvencián. Ne lepődjetek meg, ha odalépünk hozzátok és megkérdezzük, ki a kedvenc csaposotok a fesztiválon, vagy éppen hogyan telt a tegnap este. Ha pedig nem lépnénk oda, ne szégyenlősködjetek! Gyertek oda hozzánk, amikor éppen megláttok minket például gasztró – és italtúránkon. A fesztivál ideje alatt ugyanis mindent megteszünk azért, hogy Ti már tudjátok, hol van a legjobb fröccs, hol lehet hatalmas adagokat enni: kipróbálunk mindent, amit csak tudunk, és beszámolunk Nektek, hol érdemes enni-inni. Mindeközben pedig igyekszünk értékes háttérinformációkat is kiszedni a felszolgálókból, tulajdonosokból.

Úgyhogy, ha van napijegyed vagy bérleted, látogass el hozzánk, ha nincs, akkor vagy az Efott honlapján, vagy ELTE kedvezménnyel a Hallgatói Önkormányzat promóterein keresztül ne légy rest beszerezni. A fesztivál nem csak Neked, de nekünk is történelmi pillanat lesz, az EPER Rádió először települ ki sajtóként, press belépővel. Márpedig első alkalom többször nem lesz, szóval gyere, éld át velünk!

Ott találkozunk?

MR


EPER Rádió BN 2018

Az idén 10. születésnapját ünneplő Bölcsész Napokról jelentkezett az EPER rádió csapata élőben egy háromórás zenei és beszélgető műsorral.

1

Csapatunk a kipakolást és a technikai beállást követően birtokba vette a helyszínt, a Könyvtár Klubban felállított színpadot. Hallgatóságunk éppen órájukról érkező vagy már az estére hangolódó, érdeklődő bölcsészekből állt, akik olykor-olykor be is kapcsolódtak a hat, félórás blokkból álló, két részre épülő műsorunkba: főbb témáink megvitatását folyamatosan váltotta a legklasszikusabb „bölcsészdalokból” álló zenei repertoár. (Mató János volt az EPER rezidens DJ-je.)

2Varga Kata és Mató János

A programot egy „déli ébresztő” nyitotta, mely során Molnár Réka és Jamriskó Tamás vitatta meg a 2018-as magyar és matematika érettségi feladatsort, készítettek egy saját „bölcsész kvízt” is, majd napi és heti hírekről beszélgettek.

3Molnár Réka és Jamriskó Tamás

13:00 órától Vincze Kata beszélgetett Fejes Richárddal, a Bölcsész Napok főszervezőjével: szó esett a jubileum kapcsán hagyományokról, változásokról, meglepetésekről, a szervezés menetéről, a fellépőkről és a kitelepülésekről, valamint a sztorizgatás és a további programok ismertetése sem maradt el.

4Vincze Kata és Fejes Richárd

14:00 órától indult az utolsó beszélgetős blokk, melyben Tserendorj Udval (Odea), Vincze Kata és Pelczer Dániel vezették fel a fesztiválszezont: bemutatták az ELTE bölcsészkörökből kinőtt „házifesztiválját”, a Patinát, felsorolták, hogy idén mire számíthatunk magyar viszonylatban, majd megvitatták, ki melyik típusú rendezvényeket kedveli és miért: gigantikus vagy családias, elektronikus vagy élőzenei. Szó volt még kiemelten a 2018-as EFOTT-ról is, mivel idén az ELTE kapta meg a házigazda szerepét Velencén. A „mikrofonképes” fesztiválsztorik sem maradtak el, majd a nyereményjátékok beharangozása és a további programajánlók után zenével zárták a napot.

5
Pelczer Dániel, Vincze Kata és Tserendorj Udval (Odea)

Az esemény egyedi szignáljait Kazinczy Bálint készítette, aki emellett kulturális ajánlókat is összeállított a háromnapos rendezvény programjaiból, a rádió technikai kulcsemberei pedig Varga Kata és Őri Soma voltak.

Külön köszönettel tartozunk a Bölcsész Napok szervezőinek, akik lehetővé tették kitelepülésünket a rendezvényre.

6A nem teljes csoportkép

 

Munkatársaink voltak:
Jamriskó Tamás
Kazinczy Bálint
Mató János
Molnár Réka
Őri Soma
Pelczer Dániel
Vincze Kata

Vincze Kata


EPER: Nem csak enni, hallgatni is lehet

Az idén 40. alkalommal megrendezésre kerülő Budaörsi Napokról jelentkezett az EPER rádió csapata élőben, több, mint 8 órán keresztül. A napot egy délelőtti beszélgetős műsor nyitotta, melyben a napi és heti programokról, választásról és a kollégisták életéről beszélgettünk. A délután folyamán pedig Jókívánságműsorunk mellett helyszíni BEAC Sportnap tudósításunkat is hallhatták a jelenlévők.

A kipakolást követően a napott délelőtt 11-kor nyitotta az EPER három blokkból álló reggeli műsora. Elsőként Jamriskó Tamás és Molnár Réka jelentkezett be az aznapi programokkal, ajánlókkal, később pedig – a reggeli műsorokra oly jellemző – hírekkel. A sportnaphoz híven esett itt szó futásról és kézilabdáról, de a vasárnapi választásokról, ősmagyar elméletekről és a nagy magyar férfijaink szakáll-trendjének eltűnéséről is hallhattunk az egy órás blokkban.

Déltől egyig az első magazinunk következett, amelyben Mátyus B. Virág, akinek szakdolgozatának főtémája a propaganda, és Bánhidi Bálint, szociológus beszélgettek. A műsort a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium lakóival készült interjúkkal kezdtük: megtudhattuk, milyen jövőképet festenek a kétharmad után Magyarországnak.  A műsorvezetők választások mellett kitértek annak részleteire, beszéltek a gyűlölet hatásosságáról a szeretettel szemben.

Második magazinunkban Vincze Kata és Mató János beszélgettek arról, milyen különbségek vannak két opcionális lakhatás, az albérlet és a kollégium között. A műsorban mindketten arra jutottak, hogy nagyobb előnyei lehet(nek) albérletben lakni, ezért ellenvéleményként ismét a KCSSK lakóit kérték fel, mondják el, miben adhat többet a kollégium.

IMG_20180409_133804.jpg

Mató János és Vincze Kata

A délutáni adást kettőtől a Kollégium klubjainak bemutatása követte, amelyet Munteán Erik vezetett. A Club ’89, az Anonim -, a My -, a Bolyai-, és a Hippogriff Klubbot, valamint a Dokk Teamet ismerhettük meg. A nem-ottlakók így pontosabb képet kaphattak a Budaörsi Napokon évente megrendezett klubok közötti versenyről, a kollégistáknak pedig minden jelölt megüzenhette, miért érdemes rájuk szavazniuk.

Ezt követte a Jókívánságműsorunk Hodován Péter vezetésével, amely során a kollégisták kéréseit játszottuk, valamint Munteán Erik jelentkezett be több helyszínről, ahol különböző sportágakkal ismerkedhettek meg a résztvevők, például rúdtánccal, rekeszmászással, muay thai-jal, zumbával és ökölvívással. Kollégáink ezekből többet ki is próbáltak.

30126554_1899230150147489_725656555_o.png

Jamriskó Tamás műsorigazgató új hobbit próbál ki

A Jókívánságműsorban egy interjút is hallhattunk Hézer Lucával, az f21.hu szerzőjével, volt szó többek között cikkírásról, kortárs komolyzenéről és hegedülésről is.

Az esemény egyedi szignáljait Kazinczy Bálint és Varga Kata készítették. Bálint emellett kulturális ajánlókat is összeállított a hétfői nap, illetve a hét programjaiból.

A nap rádió technikai frontján Varga Kata és Őri Soma remekelt.

A BN programjain belül 18:30-kor kezdetét vette a jelölthappening, az EPER élő műsorát a nyeremények kisorsolása, a Budaörsi Napokat pedig a Fák Alatt Zenekar, az Animal Cannibals koncertje, végül pedig Necc Party zárta.

Külön köszönettel tartozunk a Budaörsi Napok szervezőinek és Szilágyi Zoltánnak.

Munkatársaink voltak:
Bánhidi Bálint
Hézer Luca
Hodován Péter
Jamriskó Tamás
Kazinczy Bálint
Mató János
Mátyus B. Virág
Molnár Réka
Munteán Erik
Őri Soma
Pelczer Dániel
Vincze Kata

 

Mató János
Molnár Réka