Mélymerülés podcast: Vallomások, véleményváltozások, nézőpontváltások
Ahogy az ember felnő, úgy változik a véleménye. Amit fiatalon még menőnek tartott, azt idős
Ahogy az ember felnő, úgy változik a véleménye. Amit fiatalon még menőnek tartott, azt idős
Három tapasztalt joghallgató és egy coach beszélgetett arról, milyen érzés egyetemistának lenni. Szóba került, hogy
A Divatantropológia podcast vendége ezúttal két olyan divattervező, akik egyedi arculatú márkájukkal a művészet és
Az Európai Unióban alig akad olyan ország, ahol kevesebbet fordítanának szociális, egészségügyi ellátásra és oktatása,
Vendégszerzőnk személyes naplója. I. rész. A második rész itt található:Hánykolódás a Csepel-szigettől a Kanári-szigetekig –
Ha környezeti válságról beszélünk, elsősorban a természet- és gazdaságtudományok „asztalán” helyezzük el a problémát, hiszen
Közép-kelet európai régiós együttműködési programot indítottunk cseh, lengyel, szlovák és litván partnereinkkel, amelynek a bemutató
A klímaválságból bontakozó félelmetes jövővízió mentális hatásai kétségtelenül a Z-generáció – és részben a még
Ezt a minisorozatunkat, a Nemdiákcsemegét egyetemi hallgatók készítették nem csak hallgatótársaiknak.Olyan témákról beszélgetnek benne amelyekhez
Szakmai kerekasztal-beszélgetést szervez a Független Médiaközpont és a Goethe-Institut, az EPER Rádió támogatásával. 📆 Ideje: