Glossza 17.: Régészek és ferencesek a Szentföldön – beszélgetés Bollók Ádámmal és Tóth Vencellel
Izrael talán az egy négyzetkilométerre vetítve legtöbb régészt foglalkoztató ország és kiterjedt régészeti hálózattal bír,
Szerkesztett műsor, mely különféle témákat, hangzó elemeket, rovatokat stb. tartalmaz. Szólhat egy témáról is, több nézőpontból, több interjúalany is megszólalhat benne, több újságiró is szerepelhet benne. Több, mint egyszerű kérdezz-felelek. NEM TARTALMAZHAT JOGVÉDETT ZENÉT. Az ismeretterjesztő (oktató) műsorok külön kategóriába kerülnek, nem ide.
Izrael talán az egy négyzetkilométerre vetítve legtöbb régészt foglalkoztató ország és kiterjedt régészeti hálózattal bír,
Miért szaporodtak meg az utóbbi időben az emlékezeti konfliktusok és egyúttal a felállított emlékművek, szobrok,
Mi köt össze egy zenekutatót és egy programozó matematikust? Hogyan lehet rendezni a hangzó anyagokat,
Vajon melyik az dal, amelyet a 19. században cimbalmon játszottak, ám Beethoven is beemelt egy
A személyiségünk folyamatosan fejlődik. Csiszoljuk magunkat vagy az önsegítés eszközeivel, vagy szakemberhez fordulunk. A szupervízió
Tradicionális paraszti lakóépületek a falvakban, amelyek lassan átadták a helyüket az utókor által már csak
A háború kezdete után közel húsz nappal az orosz villámháborús tervek egyértelműen megbuktak. A másik
Versengő nacionalizmusok és nemzetépítő politikák a posztszovjet térségben. A diszfunkcionális ukrán államban párhuzamosan kiépülő és
Podcast sorozatunk második részében Dr. Tamás Ildikó a budapesti Meme Múzeumba látogat el. A műsor
A sorozat harmadik részében Jakus Barnabás vendége Dr. Borbély Zoltán, ügyvéd, riporter, egyetemi oktató, Magyar