Meghalt Magyari Béla űrhajós
Hétfőn, 68 éves korában elhunyt Magyari Béla kiképzett űrhajós. 1978 és 1980 között képezték ki
Minden hir
Hétfőn, 68 éves korában elhunyt Magyari Béla kiképzett űrhajós. 1978 és 1980 között képezték ki
Hawaii állam törvényhozása és a Hawaii-i Egyetem közösen döntöttek arról, hogy az egyetem 2035-re ugyanannyi
A “Több lett? Maradhat!” címet viselő felsőoktatási gyűjtés során minden hallgatónak alkalma nyílt hátrányos helyzetű
A Google, a házon belül elvégzett tanulmányai alapján, elkezdett társadalomtudományokból szerzett diplomával rendelkező munkavállalókat is
Észrevetted, hogy egyre kevesebbet facebookozol? Nemcsak te vagy ezzel így. A közösségi oldal közlése szerint
Itt hallgatható meg három diákfelszólalás, melyben az oktatás helyzetéről szólnak. A felvétel 2018. január 19-én
2014.12.16. Sokkoló. Tüntetés a szolidaritásról. Beszédek a József nádor téren. Ez pedig a parlament előtti