Beszédes képek – Interjú Fábián Évi portréfotóssal

Idén júniusban a Goethe Institut egy különleges, nőkről szóló programmal készült: Fábián Évi
portréfotós és Charité Berlin művésznő Mit tudnak a nők című kiállítását tekinthették meg az
érdeklődők . A művek igyekeztek a maguk területén kiemelkedő munkát végző nők képeit elénk tárni
– szó szerint, hiszen Fábián Évi képei egytől egyig tehetséges magyar nőket ábrázolnak. A képeket a
Nők Magyarországon című könyvsorozatában publikálta először. Most a vele készült interjút
olvashatjátok.

Fábián Évi fotóművész – a honlapján is elérhető – saját meghatározása szerint volt már:
„nyelvtanár, asztalos, bölcsész, fotóriporter, kertész és művészeti menedzser”. Fotózni húsz éve
kezdett, és ez a szenvedély azóta is minden másnál erősebben kíséri életét, hiszen 2022-ben
harmadik könyvét adta ki Nők Magyarországon III. címen, amely nyolcvannyolc portrét
tartalmaz a saját területükön kiemelkedő nőkről. A Goethe Institut által szervezett Mit tudnak a
nők kiállítás fotóit is ebből a sorozatából válogatták, ezúttal a tudomány tematikája köré
rendezve, hogy felhívják a figyelmet a nők szerepére és helyzetére. A megnyitó után kérdeztem
őt képeiről és módszeréről, sorozatának üzenetéről.

Miként alakult ki Önben az ötlet, hogy egy nőkről készült fotósorozatot készítsen?

Húsz éve kezdtem el fotózni ezt a sorozatot, akkor még nem tudtam, hogy sorozat lesz…
és könyv. Az Origó fotóriportereként ismerkedtem meg Heller Ágnessel, a Mindentudás
Egyetemének az előadójával. Felkerestem az ötletemmel, hogy lefotózhatom-e, és igent
mondott. Onnantól kezdve sincs megállás és keresem azokat a nőket, akik izgalmasak,
érdekesek és a saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Ha jól értem, a portréalanyok kiválasztásának alapja: nők legyenek és kiemelkedőek a
tudományterületükön vagy a szakmájukban?

A szakmájukban, igen. Tehát: nő és a szakmájában kimagasló. A tudomány ennek a
kiállításnak a tematikája, de ugyanúgy létre tudnánk hozni a közel háromszáz portréból
egy tárlatot csak a képzőművészekről, csak a színészekről, csak a sportolókról, tehát
számos kategória van. Nálam egy könyvben mindig nyolcvannyolc portré szerepel, és
nagyon vegyesek mind korosztály, mind szakmai terület tekintetében.

Hogyan találja/keresi meg azokat a nőket, akikről érdemes képet készíteni?

Nagyon érdeklődő ember vagyok. A legkülönbözőbb területen dolgoznak a barátaim,
ismerőseim és olvasok, figyelem a híreket, figyelek minden irányba, ahogy csak tudok.
Van némi hibaszázalék, de csak megyek és teszem a dolgom.

Hogyan szoktak reagálni a felkérésre?

Mostanra azt hiszem, hogy elég pozitívan reagálnak. Voltak persze nehezebb időszakok,
tehát el kellett ide jutni. Az első könyv, az ugye első könyv… Az elején többször
szembesültem azzal, hogy „mit keres itt ez a huszonéves fotós, mit akar tőlem és miért az
én hátamon akar felmászni?” Nem pont így, de ez volt a lényeg. Most is kapok
visszautasítást, de ez benne van a pakliban, ez teljesen rendben van.

A portréfotózás során hogyan tudja megragadni a szakmai témát és a személyiséget?

Ez mindegyik fotó esetében más. Lehet pár másodperc, lehet akár több órás vagy egy
napos együttlét eredménye. Valakit ismerek személyesen, valakivel találkozom előtte és
megbeszéljük, hogy ő hol szeretne fotózkodni. Mert a helyszínt mindig az alany választja,
és én oda megyek, legyen az Budapest vagy Pécs. Mindenképpen olyan helyen szeretek
fotózni, ahol az alany jól érzi magát, én alkalmazkodom. Azt gondolom, hogy egyértelmű,
hogy felkészülök az adott emberből, hogy ki ő, mivel foglalkozik. Nyilván nem leszek a
téma szakértője, de amennyire tőlem telik, elmélyülök és beszélgetek az emberekkel,

igazából ez kell hozzá.

Kedvenc képem, ami Karikó Katalinról készült, hatalmas boldogságot és örömöt sugároz. Melyik
az Ön kedvence?

Nekem rengeteg kedvencem van és nem szeretnék egyet kiemelni. Ha Karikó Katalinról
beszélünk, akkor elárulom, hogy nagyon nehéz volt hozzá eljutni. Kilenc hónap
levelezésének eredménye lóg most itt a falon. Még akkor is majdnem lemondta Katalin a
fotózást, amikor már tudtuk, hogy másnap lesz. Ez a kép akkor készült amikor a Bolyai-
díjat vette át a Magyar Tudományos Akadémián és úgy volt, hogy nem lesz ideje velem
dolgozni. Én mondtam neki, hogy: semmi baj, én ott leszek, meglátjuk. Kézfogástól
kézfogásig 40 másodperc telt el és fotóriporteri gyorsaság kellett hozzá, hogy ez a kép
megszülethessen. Az adott képen a boldogság szól az életmentésnek, szól a Bolyai-díjnak,
szól az általános sikernek – ekkor még nem volt Nobel-díj –, hogy végre-végre beért
mindaz, amin ő több évtizeden keresztül dolgozott.

Milyen üzeneteket közvetítenek a fotói a szemlélő számára?

Azt, hogy bárki, bármire képes! Legyen nő, vagy ahogy Orsós Zsuzsa mondta roma – ő a
cigány szót használja –, tehát igazából bármi. Ne hagyjuk, hogy… vagy hát hagyjuk, hogy
gáncsoljanak, teljesen mindegy, mert akkor majd felállunk és megyünk tovább. Nem kell
feladni semmit. Menjen a hivatása után mindenki és csinálja azt, amit legjobban szeretne,
mert abban lesz a legjobb.

Köszönöm az interjút, nagyon élvezetes volt hallgatni!

Köszönöm!

A Goethe Institut honlapján, itt tekinthető meg a kiállítás leírása. Fábián Évi nőkről szóló
fotósorozata pedig a honlapján, a https://www.fabianevi.com címen érhető el.

Borítókép: fabianevi.com

Tolnai Renáta

This content was published as part of PERSPECTIVES – the new label for independent, constructive and multi-perspective journalism. PERSPECTIVES is co-financed by the EU and implemented by a transnational editorial network from Central-Eastern Europe under the leadership of Goethe-Institut. Find out more about PERSPECTIVES: goethe.de/perspectives_eu.
Co-funded by the European Union. Views and opinions expressed are, however, those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of the European Union or the European Commission. Neither the European Union nor the granting authority can be held responsible.

A projektben, nemzetközi partnereink által készített tartalmakat itt találjátok.

About Post Author