Értéket adni – szakértői márkaépítés, marketing és emberközpontúság – vendégünk volt Dallos Zoltán médiaszakember

Hogyan érdemes belekezdenünk a nekünk megfelelő munkahely megtalálásába? Hogyan segíthet ebben saját személyünk és készségeink korai felismerése, illetve folyamatos gyakorlása és a személyes munkahelyi tapasztalatok és kapcsolatok? Melyek a legfontosabb tulajdonságok egy munkahelyen, illetve mely képességeinket érdemes fejlesztenünk a személyes brandünk és munkahelyi értékünk kiépítése szempontjából? Erről és sok másról beszélgettünk Dallos Zoltánnal, a DLX MEDIA médiaügynökség vezetőjével.

A beszélgetés elején az idén három éves DLX MEDIA médiaügynökség megszületéséről és működési kereteiről lesz szó, valamint arról hogy a “szakértői márkaépítés” alatt mit is értünk pontosan, ezen keresztül pedig megismerjük, hogy mi a cég fő profilja és hogyan tud segítséget nyújtani ezen a területen. Ennek kapcsán Zoli saját tapasztalatairól is beszélgetünk: hogyan találta meg a neki megfelelő hivatást friss pályakezdőként, illetve hogy milyen módon tudnak a saját utunk megtalálásában segítségünkre lenni a különböző életvezetési tanácsadók, coachok, vagy csak egy szimpla visszajelzés, pozitív kritika a munkánk során.

Hogyan érdemes a munkánkhoz hozzáállni annak tudatában, miért fontos hogy inkább lelkesek legyünk az iránt, amit csinálunk, ne csak profik? Szó esik a – többek közt COVID hatására is – megváltozott alkalmazotti preferenciákról is, így a home office megnövekedett népszerűségét és ennek médiás munkaterületeken belüli lehetőségeit is megvitatjuk, illetve a részmunkaidőben dolgozók jelenlegi és jövőbeli lehetőségeiről és korlátairól is beszélgetünk, kitérve arra is, miért fontos a munkakapcsolatok korai kiépítése akár egy kevésbé jól fizető, de sok tapasztalatot adó pozíció elvállalásának árán is.


Megtudjuk még, hogy miért fontos nem a tökéletességre törekedni, hanem inkább a munkánk megismerésére koncentrálni, hogyan válhat a saját tevékenységünk, vagy akár internetes jelenlétünk referenciává, amin keresztül többek közt az ő cégük is igyekszik megismerni a hozzájuk jelentkezők motivációit. Ennek kapcsán szó esik a különböző személyiségtípus tesztekről, amelyek segítségével különbséget lehet tenni introvertált és influencer típusú személyek és az általuk preferált munkatípusok között.

A beszélgetés végén személyes tapasztalatai alapján Zoli elmondja, mit tart fontos vezetői tulajdonságoknak, hogyan lehet megtanulni a munkatársakkal szembeni empátiát, illetve hogyan érdemes építeni mások véleménye alapján személyes brandünket, többek közt szintén a közösségi médiafelületeken keresztül mutatott képünkön keresztül is.

Hangtárunkban meghallgatható és letölthető:

Meghallgatható a Spotify-on:

Hasznos linkek:

About Post Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.