Kaiser László a Müezzin Rádióban
A Müezzin Rádió új adásában Marczinka Csaba vendége Kaiser László magyar költő, író és szerkesztő volt.
A beszélgetés során megismerhetjük kezdeti éveit, az ELTE majd az SZFE falai közt tanultakat, illetve hallhatunk első megjelent írásairól, illetve első kiadott köteteiről is. Ezt követően szóba kerül Németh László életműve és a hatásai a Kaiser által írt tanulmánykötetekben, valamint személyes kötődése a témához.
Végezetül az általa alapított Hungarovox Kiadóról és az ott végzett munkásságáról hallhatunk, megismerhetjük a mostanában kiadott szerzőket, illetve azt is, hogyan hatott a járványhelyzet rájuk és a könyvkiadásra általánosságban. Zárásként pedig a kiadó és Kaiser László jövőbeni terveiről is hallhatunk egy keveset.
Hangtárunkban meghallgatható és letölthető:
Technikai munkatárs: Sashalmi Tamara
Vágó: Bozó Antal