Minden élet számít? minisorozat: Oltass, hogy élhess! 5/5 (1)

Sorozatunkban olyan perifériára került csoportok helyzetéről beszélgetünk, akik számára különösen megnehezített a már több mint egy éve zajló világjárvány, mégis keveset hallhatunk róluk és nehezségeikről.

A hátrányos helyzet, a szegénység és a nélkülözés összefonódtak a rendszerváltás utáni romasággal. A periférián való lét évtizedekre nyúl vissza, azonban a jelenlegi járványhelyzetben a kiszolgáltatottság nap mint nap életekbe kerülhet. A kistérségi roma emberek oltási hajlandóságáról, a szájról szájra terjedő tévhitekről és a kistérségi terepmunka tapasztalatairól Balogh-Bitó Zsanett mesélt nekünk, az Oltass, hogy élhess! kampány koordinátora. A mozgalom három hét alatt 8000 roma embert segített hozzá az oltásra való regisztrációhoz, többek között erről a folyamatról beszélgettünk, valamint lehetőséget kaptunk az önkéntesek felkészítő beszélgetésének rögzítésére is, amibe most  podcast során ti is belehallgathattok. És nem utolsó sorban ismét feltesszük a nagy kérdést: valóban minden élet számít?  

Meghallgatható és letölthető a Hangtárunkból:

Hang és zene: Gál Dániel (ELTE IPPI)

About Post Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.