Újra információs sztrájk lesz

Az alulról szerveződő egyetemi polgárság és a Hallgatói Szakszervezet (HASZ) öt napos információs sztrájkot hirdet április 19 és 23-a között.

Az eseménnyel a szervezők célja, hogy erősítsék a párbeszédet az egyetemi autonómia fontosságáról. A megmozdulásban résztvevő oktatók a tanóráikon teret biztosítanak a témáról való diskurzusnak, vagy a hallgatókkal beszélgetnek a saját egyetemükön zajló változásokról.

A felhívás alapján lesznek egyetemi sztrájkórák és nyilvános kísérőprogramok is, például a Infosztrájk konferencia – Részvétel, civil társadalom, sztrájk a felsőoktatásban és azon túl

Az ELTE-n zajló infosztrájkról itt lehet információkat kapni: Infosztrájk – ELTE

Az információs sztrájkot elsősorban az az egyetemi modellváltás, a hazai felsőoktatás átalakítása miatt szervezik. A modellváltásról az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól itt olvashattok. Az elmúlt hónapok során budapesti Corvinus Egyetemet szervezték ki alapítványi tulajdonba, az Állatorvostudományi Egyetemet, a Miskolci Egyetemet, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet, a Neumann János Egyetemet, a Soproni Egyetemet, és a Széchenyi István Egyetemet is.

Aki szeretne részt venni a sztrájkban, itt megteheti.

About Post Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.