Hír- és esemény összefoglaló a demonstrációkról I. 5/5 (1)

Tisztelt olvasóink és hallgatóink!

Egyetemi rádióként úgy gondoljuk, hogy a széles körű tájékozottság mindenkit megillet.
Ezért a következő nagyobb megmozdulásokról és demonstrációkról mi is be fogunk számolni – a legnagyobb objektivitásra törekedve. 
Az eseményeken eddig is több médium volt jelen, különböző nézőpontokat képviselve, a történeseket ezekből bemutatva. Hisszük, hogy ha a lehető legtöbb médium van jelen és azok a lehető legtöbb árnyalatot, véleményt, résztvevőt tudnak megmutatni – ezen beszámolókból pedig összeállhat egy olyan egység, amely vitathatatlanul közel áll ahhoz az ideához, amelyet független és objektív újságírásnak nevezünk, amelyre mi is törekszünk. 

Ezt az egységet pedig – legyen az bármilyen politikai vagy morális vagy más előjelű – mi meg szeretnénk mutatni nektek. Mert a széles körű tájékozottság mindenkit megillet. 


Cikksorozatunkban különböző szerkesztők, tudósítók és újságírók beszámolóit, hírösszefoglalóit, fotóit és linkgyűjteményét olvashatjátok és hallgathatjátok – döntő többségük egyetemi polgár, akik ezt szabadidejükben, ellentételezés nélkül, a korrekt és hiteles tájékoztatás és a társadalmi párbeszéd elősegítése érdekében teszik. 

Harmadik napja tartanak a demonstrációk

A szerdai és csütörtöki események után péntekre is tüntetést szervezett a Momentum, amelyhez az ellenzéki pártok nagy többsége is csatlakozott, vidékről pedig telekocsikat szerveztek Budapestre. A “rabszolgatörvényként” elhíresült, 400 órás túlóra keretet lehetőve tevő túlóratörvény bevezetése ellen folyó tüntetés 17:00-korkezdődött a Kossuth-téren, ahol egy órán keresztül beszédeket mondtak az ellenzéki képviselők, majd a tömeg békés demonstrációba kezdett.  Órákon keresztül sétáltak a városban a rendőrség kíséretében, többek között átjutva a Vörösmarty téri karácsonyivásáron is, ahol a turisták lelkesen fotózták őket. 

A Kossuth téren 21:30 körül a rendőrök sorfalat álltak a Parlament lépcsőjénél, majd kiemeltek egy személyt a tömegből, amelyre válaszul tojással, üvegekkel, és petárdával kezdték dobálni őket néhányan, ezért könnygázzal fújták le őket a rendőrök , és további 150-et rendeltek a Kossuth-tér túlsó végébe, így két oldalról bekerítve az embereket.

Egy fiatalember középen lyukas zászlót lenget a Szabadság hídon (fotó:Székács Linda)

Ezután 22:10-re elcsitult a még mindig több ezres tömeg, akiket a rendőrség folyamatosan a jogi következményekről tájékoztatott hangosbemondókon keresztül. 

Végül 23:00-ra olyannyira lenyugodtak a kedélyek és kimerült a demonstráció, hogy a korábban felsorakozott 150 rendőr egyszerűen elment. 23:10-kor azonban ismét könnygázt eresztettek a tér bal oldalán állókra – az indokról nincs információnk-, amire meglepő módon liszt dobálásával válaszoltak néhányan, majd újra előkerült néhány pirotechnikai eszköz.

Ezt követően a tömeg a Lánchíd felé indult, ezzel együtt pedig elkezdtek elszivárogni az emberek a Kossuth térről, melyhez valószínűleg köze volt a hóesésnek, és a Lánchíd lezárásának is. Egy helyszínen járt munkatársunk körülbelül éjfélkor alig száz tüntetőt és ugyan ennyi rendőrt látott a téren. A demonstrálókból megmaradt csoport a Budai Várba indult, ahol a „Ne írd alá János!” (Áder Jánosra utalva) mondatot skandálták. A Várban a Momentum Berg Dániellel beszélt, a tüntetés pedig véget ért, a megmaradt 4-500 fős csoport az Örömódát énekelte el a Sándor palotánál.

fotó: Jamriskó Tamás

Székács Linda

Borítókép: 
Csoszó Gabriella / FreeDoc

About Post Author

2 thoughts on “Hír- és esemény összefoglaló a demonstrációkról I.

  1. ” ezen beszámolókból pedig összeállhat egy olyan egység, amely vitathatatlanul közel áll ahhoz az ideához, amelyet független és objektív újságírásnak nevezünk, amelyre mi is törekszünk.”
    “A rabszolgatörvény bevezetése ellen folyó tüntetés 17:00-kor kezdődött a Kossuth-téren,”
    A benyújtók nem rabszolgatörvény megnevezéssel adták be az előterjesztést!
    Ha ilyenekre nem figyeltek, akkor nehéz lesz elhinni, hogy objektívek vagytok…
    Üdvözlettel!
    Dénes Lajos

    1. Kedves Dénes Lajos!

      Köszönjük az észrevételt, pontosítottuk a szöveget!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.