Az EPER 97,00 egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy egyetemi
előadásokat
rögzítsen és közvetítsen műsorában. Az előadás az, ami egyetemi éveink
biztos alapfonalát jelenti. Mégis, különösen, ha "nem kötelező
bejárni",
sőt, ha "úgyis letölthető az EPER 97,00 honapjáról", sokan elfelejtenek
bejárni.
Azt kérdeztük meg a rádióban is megszólaló ELTE-s egyetemi oktatóktól:
miért jó az élő előadás? Miért és hogyan élhet túl a
digitális-virtuális
világban a hagyományos, frontális egyetemi előadás?
Jack Cohen & Ian Steward: What does a Martian look like? John Wiley & Sons, 2002.
"...[A]ny scientists who talk to the public, and most science
teachers,
know that it is never enough to give the answers. The audience has to
be
shown what the questions are.
Scientific questions are usually not obvious ones. Our favourite
example
here is the sunbeams that sp read out into a fan at sundown and
sunrise.
In lectures, Jack of ten puts a pieture up on a screen and says:
�There are two theories of where the Sun is. Either it's ninety million
miles away and the rays are damn-near parallel because the whole Earth
only intercepts a tiny thin pencil of all the Sun's light... or we're
really
on Pratchett's Discworld, and the Sun IS a small bright body going
round
the planet not very far above the clouds. All of you have seen sunbeams
like that, and not questioned it. Look again, now. That appearance is
good
evidence for the second theory.�
And everybody' s jaw drops.
They hadn't thought of that before. They hadn't realised that every
sunbeam poses a question. Then, and only then, are they interested tn
the
answer, and able to understand what it means. If the lecture had
started
by presenting the answer ('Let me tell you about the geometry of
sunbeams,
and how parallel lines seem to meet when they are projected .. .') the
audience would all have gone to sleep or left. Instead, they' re
spellbound."
1. Az az előadás, aminek az anyagát el lehet olvasni a könyvben, fölösleges, ki kell dobni. Azért kell kellően érett tanárokat előadásokkal megbízni, hogy ne a könyvekben találhatókat mondja el. Az előadás dolga, hogy új ismereteket adjon, vagy rendszerezze a meglevő ismereteket, vagy a szaktudomány új eredményeit ismertesse stb.
2. Az élő, eleven előadó pótolhatatlan. (Már persze ha jó.) Nem az anyaga miatt az, hanem az egyénisége(!) miatt. Mert nem (!) a könyvet adja elő, hanem a nézeteit, egy személyiség viszonyát a tudományhoz-tananyaghoz. A tömegpszichológia sarkalatos tétele, hogy tömegben az emberek (de fiatalok vagy nem elég integer egyéniségek egyénként is) nem valamit hisznek el, hanem valakinek hiszik el. Ezért a tanár legérzékenyebb munkaeszköze a személyisége, amit pályafutása egész során épít. Objektív összetevője az egyénisége maga, szubjektív összetevője a róla kialakult kép, imázs. A hallgató nem az anyagot figyeli, hanem a tanár elárult rokon- és ellenszenveit, meggyőződését, hitelességét stb., és a tanárhoz való viszonya függvényében ezeket elfogadja vagy tagadja. Az előadói személyiség építésének sok trükkje van, nem tudom ilyen röviden összefoglalni.
3. Az élő, eleven előadás is pótolhatatlan, ahogy a tévéjáték sem szorította ki a színházat. Mert lehet, hogy a rögzített előadás technikailag tökéletes, de az eleven élmény más. Ott a megismételhetetlenség bája és drukkja vezeti az élményt. Mert lehet, hogy a színész elfelejti a szerepét, vagy hasraesik, vagy spicces, vagy megbotlik a nyelve. Az előadó: színész, aki maga teremti meg a szövegét. Előadása ezért pótolhatatlan.
4. Ez nem jelenti azt, hogy minden előadó szükségképpen jó
előadásokat
produkál. Sok kollégám nem méri föl kellőképpen, mit nyer vagy veszít a
hallgató (de távlatilag ő maga is) a jó vagy a rossz előadásokkal.
Véleményem a "frontális", élőbeszéd előadásról az, ami egy élő hangversenyről: a helyszíni élmény elcserélhetetlen. Semmi mással nem pótolható, mert hitelesíti az elhangzottakat. Jómagamnak, aki 30 éve tanítok egyetemen, sok alkalommal élmény az előadás, éppen azért, mert nincsen tökéletesen előre elkészítve. A pillanat építi össze, a föltoluló élmények hatnak az előadóra is. Ezért fontos az érdeklődő közönség jelenléte. A csillogó szemek. A várakozás, a hallgatók válaszai a röpke kérdésekre.
Jómagam sok-sok építőelemből, gondolatmenetből válogathatom össze az éppen megvalósuló előadást. Óriási a kombinációs lehetőség, ezért valószínüleg sohasem mondom el az összes lehetőséget. Egyedi ezért minden előadás.
Természetsen néhány sarokpont rögzítve van, hiszen az ember kőzetmintát, térképet, fóliát és/vagy powerpointot bekészít előre. A táblán azonban ezeken túlmenően minden megjelenhet, ami éppen az új gondolatmenethez szükséges. Ez a variabilitás nincsen a tankönyvben.
A tankönyv egy nagy vezérfonalat követ. Végig kidolgoz egyet, leágazásokat mutat be (pl. boxokban), visszahivatkozik, stb. Mindez az előadáson is megjelenhet, de térben is épül, a táblán is megjelenik (az előadás forgatókönyve) és a legfrissebb adatokkal és élményekkel egészülhet ki.
Van aztán az előadásnak egy olyan varázsa, amit hajlama szerint
fokozhat
az előadó. Ez pedig a teljes világirodalom, a művészetek kapcsolódó
hasonlatainak előadást színező fölidézése. Egy-egy fontos
gondolatot
egy távoli hasonlat (főleg ha költőtől ered) jobban bevésheti,
mint
bármi további magyarázat.
Vannak emberi jellemvonások is, amik szintén fontosak a helyszíni előadáson. Az írott tananyag szárazságát az előadó lelkesedése föloldja. Az előadás közbevetett kérdéssel szinte azonnal, de akár az óra végén is rögtön kiegészíthető, hitelesíthető. Az előre elkészített tananyag egy konzerv. Megélhetünk rajta, szükség esetén, de az élet távolabb lakik tőle, és néha friss gyümölcsöt is érdemes ízlelnünk, különösen "szép május idején".
Galácz
András
Őslénytani Tanszék
Saját egyetemi hallgatói élményeim alapján az előadó és annak jó előadása elsősorban azt az élményt nyújtja, hogy láthatóvá tesz egy eleven embert, aki az illető témát műveli, szereti, érti, és ezt lelkesítően tudja érzékeltetni. Láthatóan az a célja, hogy az előadás vagy a féléves kurzus végén a jelenlévők valamennyien azt a szakterületet válasszák jövendő hivatásuknak, amit ő művel, s amit ő az előadásaival bemutatott. Hasonló élményt és indíttatást könyv, írott szöveg ritkán adhat.
Ha van könyv, annál jobb lehet az előadás. Az előadó adott, könnyen megszerezhető alapismeretnek tekintheti a nyomtatott anyagot, és az előadásokon csak arról beszélhet, ami a témakörben éppen aktuális (tehát nem lehet benne a könyvben), ami őt, a tanítványát, a tanszékét, stb. most foglalkoztatja, stb.
Az előadás lehet teljesen aktuális, vagyis kötődhet a napi hírekhez, az aznapi körülményekhez, az előző este vetített TV-programhoz, egy hallgatói arckifejezéshez, esetleg egy közbevetett kérdéshez.
Az előadás az oktató-nevelő munka része. Megmutathatja a
hallgatóknak,
hogyan kell betartani időpontokat (pontos órakezdés és befejezés!),
hogyan
kell egy témát (az aznapi anyagot) beilleszteni az eddigiekbe, az előző
óra anyagához kötni, miképpen kell kihasználni egy előadásra adott
időt,
stb. stb. Megtaníthat arra, mi a jó illusztráció, és hogy mi a rossz
(olvashatatlan
diák, elkoszolódott fóliák, működésképtelen PowerPoint stb.)
Az előadás arra is jó, hogy tanár és tanítvány egymásra találjon: a diák megismerkedjék egy vonzó témával és egy ugyancsak vonzó egyéniséggel - a tanár pedig az előadás közben észrevegye a felfénylő szemeket és ebből témavezetés, majd közös munka lehessen.
Végezetül pedig: számomra az előadás : big fun!
Almási
Miklós
Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, esztétika szak
Az előadásról:
A legfontosabb a személyes jelenlét - kisugárzás, az ötlet és
az új gondolat (ami még nincs tankönyvben). Nem igaz, hogy olvasható. A
jelenlét - a rögtönzés, pl. ha valaki ásit, alszik, unatkozik és az
előadó
le akarja győzni a közeg ellenállását (ébredjen fel, érdekelje amit
mondok:
ráteszek még egy lapáttal és érdekesebb leszek a pad alatt
olvasott
újságnál, v. szunyánál.)
Második: ne mondjon közhelyeket, intellektuális izgalom. Ami
ugyanakkor olykor legyen vicces is (felvillanyoz) és talányos (utána
kelljen
nézni másutt is).
Harmadik: legyen mindig jól öltözött: trehány megjelenés - ócska
előadás, nincs figyelmi fókusz.
Negyedik: valakinek akard mondani, amit előadsz, ne úgy átalában
a közönségnek (évfolyamnak) hanem annak a pár figyelő tekintetnek, akit
meg akarsz győzni, meg akarsz hódítani. Mert az előadás - az
előadóművészet
része, olyan, mitn egy színház, azaz eleven interakció. Aki ezt nem
tudja,
soha sem fogja megkapni közönségét (az évfolyamot...)
Legalább egy kérdésére szeretnék szubjektív választ adni,
nevezetesen
arra, hogy minek az előadás, ha megvan belőle a tankönyv?
Válaszom persze feltételezi, hogy valaki a saját könyvét "mondja fel"
az előadásokon. Akkor az az értelme az egésznek, hogy a tanár
felszabadul
a rendszeres, pontosabban fogalmazva a teljes anyagot egyforma
részletességgel
bemutatni és megtanítani akaró kötelezettség alól. Ez a
felszabadultság
érzését kelti, és könnyebben kalandozik el az ember olyan témák és
részletek
felé, amelyek egyébként meghaladják a kötelező tananyagot, viszont
nagyon
fontosak lehetnek a tárgy mélyebb rétegeinek bemutatása céljából: ilyen
pl. a gondolkodás menetének, az újdonságok felé vezető útnak a
feltárása,
átfogó kapcsolatok leirása, stb.
Röviden, a szemléletformálás a legfontosabb nyereség ilyen
helyzetekben,
amit - szerencsés esetben - az előadás személyessége tovább erősíthet.
Azt megerősíteném, hogy ... a hallgatok ... egyre kevesebben járnak
előadásra. Ezt a szaktanszékek oktatói is megerősíthetik, de nálunk az
évek óta tartott eredetileg igen népszerű kurzusokra se jönnek már
tömegek.
Tizenöt év óta működöm mint tanár a budapesti egyetemen. (�)
Működésem
első éveiben, midőn kicsiny hallgatóságnak tisztán elméleti tárgyakból
tartottam előadásokat, fiatalságomból eredő önérzettel azt hittem, hogy
a siker elérésére elég erős vagyok egymagam, hogy reám nehezűl az egész
felelősség, enyém lesz az érdem is egészen.
Később, miután hallgatóságom köre úgynevezett »köteles« tantárgyak
előadása által nagyra nőtt s tanításom eredményét ezerekre menő
vizsgálatokon
ellenőrizni alkalmam nyílt, e hitem egyedül saját erőm elégséges
voltában
évről-évre gyöngébb lett. Minden új tanév új hallgatóságot hozott
előadási
termembe, minden évben megújult erővel és reménynyel kezdtem meg
előadásaimat,
s mégis minden évben újra meg újra láttam, hogyan hanyatlik a tanulók
szorgalma
és a tárgy iránti érdeklődése az év elejétől annak végeig.
Mennyire leverő e tapasztalat a tanárra nézve, mennyire bénítja ez munkaerejét, arról csak annak lehet fogalma, a ki meggondolja, hogy a lelkiismeretes tanár egészen előadásában él, arra gondol, avval foglalkozik az egész tanév ideje alatt s így mikor annak végén arról győződik meg, hogy hallgatói nem követték, elkeseredve kénytelen bevallani, hogy életéből újra egy évet fecsérelt el eredménytelenűl.
A legkeserűbb csalódás azonban a vizsgálatokon vár a tanárra, a
gondosan
egybeállított s tudományosan átgondolt előadások után kénytelen
kérdéseit
a középiskola színvonalára alászállítani, hacsak a képtelenségig
következetes
lenni nem akar s a vizsgálandók 99 százalékát meg nem buktatja.
(�)
A ki a budapesti egyetemnek nagy hallgatóságra számított tantermein
végig halad s látja, hogy azokban mily kevesen és hogyan hallgatják
végig
az előadásokat, azt fogja kérdezni: lehetséges-e tudományosan kiképezni
oly fiatalságot, melynek nagy része meg sem jelen?
(�)
Valóban a siker el nem maradhat:
- ha a tanulók az egyetemre a tudományért való lelkesedéssel jönnek
s tanáraikat tisztelik;
- ha a tanulók zöme művelt családok sarjadéka s eléggé vagyonos arra,
hogy tanúlmányainak tartama alatt anyagi gondoktól menten egész idejét
a tanulásra fordíthassa;
- ha a tanulók eléggé érettek arra, hogy az előadásokat jól
megválasztva,
azokra eljárjanak s az
azokban hallottakat későbbi használatra följegyezni tudják és akarják.
(�)
A magyar tanuló is örömmel jön az egyetemre, örvend annak, hogy a
gymnasium
bilincseitől megszabadúlt és lelkesedik is sok szépért és jóért.
Lelkesedik
a szabadságért, lelkesedik a hazáért s meg van benne is a vágy arra,
hogy
a haza szolgálatában szerzett érdemek alapján hatalmas és híres emberré
váljék. Csak épen egyért nem lelkesűl s ez a tudomány. De
hibáztathatjuk-e
ezért? Voltak és vannak nekünk bátor katonáink, hatalmas
államférfiaink,
híres szónokaink, de tudunk-e
példát mutatni arra, hogy hazánknak egy fia tisztán tudománya által
igazán híres és hatalmas lett volna. Nem értem azt a hírt, melyet egy
akadémiai
pályadíj elnyerése, vagy valamely tudományos dolgozatnak a külföldi
tudományos
irodalomban megemlítése szerez, ilyenre van nálunk példa elég, csakhogy
ez a nagyravágyásában még telhetetlen fiatalság lelkesedésének
szítására
vajmi kevés.
A csekély tisztelet a tudomány és annak tanítói iránt, melyet a
tanuló
hazulról hoz magával az egyetemre, még alább száll az előadásokra
beiratkozás
alkalmával. A kérdés ilyenkor az: kinek előadásait kelljen hallgatni a
végből, hogy a közel jövőben fenyegető vizsgálat eredménye bukás ne
legyen?
Vannak az egyetemen és azon kívül olyanok, kik a tanulókkal elhitetik,
hogy a beiratkozás főczélja az, hogy a vizsgáló tanár tandíját
megkapja.
Nem egy tanuló 40, sőt 50 hetenkinti előadási órára (nem gyakorlatra)
beíratkozik.
(�)
. S mit követelnek a szabályzatok? (�)
E mellett a tanuló szabadon határoz arról, vajon a vizsgálatokon
követelt
ismereteket az egyetemi előadásokból vagy más úton szerezze meg.
Az eredmény az, hogy a beiratkozottaknak csak igen kis része jár el
szorgalmasan az előadásokra a még ez a kis rész sem tanul komolyan az
előadásokból,
hanem inkább a vizsgálatok előtti napokon betanul valami kis ismétlő
könyvet,
vagy kézről-kézre járó jegyzeteket. Ily módon a
vizsgálatok előbb-utóbb ezeknek alacsony színvonalára sűlyednek s ez
visszahat még az előadásokra is. A tanárok közül némelyek, kedvöket
veszítve,
engednek a körülmények befolyásának s előadásaikban a vizsgálatokon
szokássá
vált kérdések köréből ki nem emelkednek, mások nem törődnek
hallgatóságukkal
s előadnak úgy, mintha a padokban már kiképzett tudósok ülnének. A
tanár
a fönnálló tanítási rendszer mellett nem képes meggyőződni arról,
birják-e
követni hallgatói, s ha látja is az üresedő padokon, hogy a tanulók
érdekeltsége
csökken, nincsen módjában e bajon segíteni Szomorú dolog az, mikor a
tanár
a tanulóért többet nem tehet, mint hogy indexét a félév elején és végén
aláírja s azután a vizsgálaton kihallgatja a nélkül, hogy
tanúlmányainak
menetére tényleg befolyást gyakorolt volna.
(�)
Buda-Pest, 1887 ápril 10-én. B. Eötvös Loránd
(Eötvös e levelélnek célja- többek között -, hogy rávegye a minisztert: vezessen be egy olyan ellenőrzési rendszert, melyben ún. "repetitorok" felügyelete alatt a hallgató kötelesek lesznek bejárni az előadásokra.) (Forrás: Eötvös Loránd: Néhány szó az egyetemi tanítás kérdéséhez. Nyílt levél Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz 1887.)(Forrás: Budapesti Szemle, 50. kötet, 1887., 307-321. o. - Az elektronikus változatot készítette: Ambrus Attila József)
- Beszéljenek a tények... Kékes Andor, az ELTE bölcsészkara dékáni
hivatalának
veztetője feláll a nagy, barna íróasztal mögül s az egyik fiókból
papírköteget
húz elő. A papiroson nevek sorakoznak, a múlt esztendőben végzett
bölcsész
hallgatók nevei.
- Százhetven hallgatónk hagyta el az egyetemet nyáron - teszi le a
listát az asztalra.
(...)
- Meg kellene gondolni - mondja Salamon Zoltán, aki egyben a pedagógiai
tanszék tanársegédje is -, hogy közelezővé tegyék az ELTE végző
hallgatói
számára is a szakmai gyakorlatot. Miért? Nos, két év alatt megszoknák a
vidéket, észrevennék, milyen általános megbecsülésben, tiszteletben
részesülnének
a falun, lakást szereznének, berendezkednének, talán feleséget is
találnának
vidéken. Ez a két esztendős szakmai gyakorlat azt eredményezné, hogy a
legszerényebb számítások szerint is legalább negyedével növekedne azok
sáma, akik élethivatásuknak tekintenék a falusi nevelőmunkát.
...
Megváltozott a levegő, a hallgatók szemlélete az egyetemen. Ez az
elmúlt
három esztendő legfontosabb eredménye - mondja dr. Ortutay Gyula, az
egyetem
rektora.
A legfontosabb változás valamennyi közül a tanulmányi fegyelem
megerősödése.
Amit a statisztika bizonyít: a bölcsész karon az idei első félévben a
hallgatók
több mint egytizede kitűnő tanzlmányi eredményyel végzett, egyharmaduk
jelesrendű lett és mindössze öt százalékuk bukott meg egy vagy két
tárgyból.
...
Amit pedig az egyetemmel ismerkedve tapasztal az ember: végre olyan
sokéves küzdelem után becsülete van annak a hallgatónak, aki
rendszeresen
jár órákra, az egész évben állandóan tanul. A jogi karon például
KISZ-taggyűléseken
figyelmeztették azokat a hallgatókat, akik csak amúgy
félvállróldolgoztak,
s a KISZ-szervezetek leváltották azokat a vezetőket, akiket rossz
tanzlmányi
eredményük méltatlanná tett arra, hogy az ifjúsági szövetség vezetői
legyenek.
Sokat várnak az oktatók, a párt és a KISZ vezetői az úk, ötesztendős
egyetemi rendszertől is.
- Régi tapasztalatunk - fejtegették -, hogy a hallgatók tulajdonképpen
azért húzódoztak a tanári munkától, mert nem ismerték meg itt az
egyetemen,
milyen is a pedagógus élete. A négyéves oktatás csak néhány hetes
iskolai
gyakorlati munkát írt elő, s ez még arra sem volt elegendő, hogy a
levegőt
megízleljék a hallgatók. Most sokat remélünk attól, hogy az ötödéves
végzős
hallgatók heti tizenhat órában tanítanak majd, s csak az idejük többi
részét
töltik az egyetemen. Sohasem fordult elő, hogy valaki azzal jött volna
vissza az iskolából, meggondolta, előbb tanár akart lenni, most mégsem
megy annak. Csak a fordítottjáról tudunk: olyanok, akik hallani sem
akartak
a tanári katedráról, már néhány hét alatt is megváltoztatták a
véleményüket.
Ha pedig néhány hét ezt eredményeti, nem várhatunk-e joggal sokkal
többet
az egész esztendős, rendszeres gyakorlati munkától?
A munka becsülete
Az ötesztendős egyetemi tanulás ugyanakkor fokozottabb világnézeti
nevelő munkát is lehetővé tesz. Kiszélesedik a rendszeres
marxista-leninista
oktatás és a KISZ is - ma már 1200 tagja van az ifjúsági szövetségnek
az
egyetem 2600 hallgatója közül - nagyobb hatásfokú munkát végezhet a
fiatal
jogász, tanár és kutatójelöltek között. A szocialista munkabrigádok
mozgalma,
amely csak szeptemberben kezdődött. már most igen szép eredményekkel
kecsegtet.
Eddig negyven brigád alakult az egyetem három karán, s minden brigádban
öt -hat KISZ-tag mellett ugyanannyi KISZ-en kívüli fiatal tanul és
dolgozik.
A szocialista brigádok tagjai azon túl, hogy kötelezik magukat a
példamutató
tanulásra, vállalták, hogy a világnézeti oktatásban is legalább olyan
eredményeket
érnek el, mint a szaktárgyakban, évente húsz óra társadalmi munkát
végeznek
és nyaranta leutaznak a Hanságba, hogy részt vegyenek a szűzföld, a
hanyi
mocsár lecsapolásában. S ez a fizikai munka bizonyosan az egyetem egyik
legnagyobb segítő iskolája lesz.
Az év közben végzett társadalmi munkák, s főként a nyári hansági
táborozások
már a hallgatók százaival ismertették meg, mit is jelent a fizikai
munka.
Ebben a tanévben pedig már az idei elsőévesek jelentős százaléka
közvetlenül
a munkapadok mellől, gyárakból, üzemekből és termelőszövetkezetekből
került
be az egyetemre, egy-két évi fizikai munka után tért vissza a
tanuláshoz.
Ezek a diákok friss levegőt hoztak magukkal a tantermekbe, az élet
levegőjét,
a munka szeretetét, a hivatás mélységes tiszteletét.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nevelő munkájában komoly eredményeket
hozott az elmúlt három év. De az igazi fordulatot - azt várják - a
termelő
munkából az egyetemre kerülő hallgatók teremtik majd meg.
Velük kezdődik most a 325 éves egyetem igazi új reneszánsza.
Kocsis Tamás
Belekotnyeleskedek én is.
Amennyire látom, azért él az előadás, mert
- az oktatóknak nincs ideje egy normális tankönyvet összeállítani az
előadás anyagából, amit évek alatt a fejükben összerendeznek, azaz
ennek a rendezett tudásnak az átadása a rohanó világban csak így
lehetséges
- mert nem tudják/tudnák frissíteni ezt a szöveget, az előadás pedig
általában reflektál a legújabb eseményekre vagy a tudomány új
eredményeire
- és az előadó maga is sokat tanul az előadás alatt a hallgatók
visszajelzéséből, vagy akár abból, hogy maga szóban kimondja, elmeséli,
igyekszik érthetővé tenni egy témát. Nekem csomó ötletem támad előadás
közben.