Rendőri brutalitás és civil szolidaritás – grúz riport

Riport a Grúziában zajló tüntetésekről

Ez a szöveg a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola dokumentumfilmes stábjának feljegyzéseiből származik, akik Tbilisziben jártak, hogy közvetlenül a cselekmények középpontjából ismerjék meg a jelenlegi helyzetet. A cikkben említett nevek egy részét az interjúalanyok kérésére és védelmében megváltoztattuk. Alább a Perspectives projektben partner Kapitál, szlovák kulturális folyóiratban megjelent szöveg fordítását olvashatjátok.

A Grúz Álom párt győzelmét a 2024. október 26-ai választásokon aktivisták, a nyugatbarát ellenzék és Salome Zurabishvili elnök is Moszkva beavatkozásának vádjával illették. Két nappal később Irakli Kobakhidze miniszterelnök bejelentette, hogy 2028-ig leállítja az uniós csatlakozási tárgyalásokat, ami országszerte eszkalálódó tüntetésekhez és erőszakos összecsapásokhoz vezetett az utcákon. November vége óta közel 400 tüntetőt tartóztattak le és több százan megsebesültek. Bár Kobakhidze miniszterelnök néhány nappal később korrigálta a csatlakozási tárgyalások felfüggesztésére vonatkozó álláspontját, elutasít minden tárgyalást az ellenzékkel, amelyet azzal vádol, hogy külföldről finanszírozott államcsínyre törekszik.

December 6-án kora este érkezünk meg Tbiliszibe. Szállodánk a Sota Rustaveli grúz költőről elnevezett utca közelében van, amely több mint egy hete az országban zajló tüntetések epicentruma. „Nyaralók vagy forradalmárok?” – viccelődik egy idősebb férfi a szálloda recepcióján, ahol láthatóan mi vagyunk az egyetlen vendégek. „Ért oroszul?” Érdeklődik, amikor szlovákot hall. Miközben az útlevelek adatait írja fel, a számítógép képernyőjén az elnök sajtótájékoztatójának közvetítése látható, amelyen felszólítja Kobakhidze miniszterelnököt, hogy azonnal mondjon le, mert felelős a tüntetőkkel szembeni rendőri brutalitásért.

A Rustaveli körúton szemétkupacok és árusok rögtönzött standjai sorakoznak, amelyek ideiglenes választéka között találunk többek között légkürtöket, csuklyákat, európai és grúz zászlókkal. A parlament épületétől, amelyet rohamrendőrök kordonjai őriznek, szórványosan hallatszik a fémkapukra mért ütések hangja vagy a „Nemet az orosz kormányra, Európát akarunk!” skandálás.

Majdan a Wishről

A téren jelenleg viszonylagos nyugalom uralkodik, ami meghazudtolja azokat a drámai képeket, amelyek az elmúlt napokban bejárták a világot. Emberek csoportjai beszélgetéssel múlatják az időt, és időnként zöld lézersugarak villannak fel a téren, amelyekkel maszkos aktivisták csoportjai próbálják elvakítani a parlament épülete körül felsorakozott rendőröket. Nincs pódium és nincsenek szónokok. „Nincsenek vezetőink, mindenki maga miatt van itt, és mindannyian együtt vagyunk” – ismételgetik nekünk az emberek a  szokásos, tüntetések menetét firtató kérdésekre válaszolva.

„Ez olyan, mintha a Wishről rendeltünk volna Majdant” – mondja tréfásan az egyik véleményformáló szlovák napilap újságírója, akivel véletlenül találkozunk a tömegben, amikor szlovák szót hallunk. Ő is azzal a feltételezéssel utazott ide, hogy az ország forradalom felé tart. A tüntetések dinamikáját azonban a Gorilla-tüntetésekhez [Lehallgatási botrány Szlovákiában – A szerk.] hasonlítja, ahol szerinte volt néhány provokátor és erőszakos cselekmény, aztán a demonstráció fokozatosan elhalt. Hasonló dinamikára számít itt is. Beszélgetésünket tűzijátékok robbanásai szakítják félbe, amelyek rendszeres adagokban a parlament épületét célozzák.

Erre az összegyűltek tapssal és skandással reagálnak. „A szabadságért harcolunk!” ismételgeti egy hatvanas éveiben járó idős nő, miközben ingyen símaszkokat osztogat. Később kiderül, hogy a tüntetés a körút teljes hosszában elterül, és a tizenévesektől a nyugdíjasokig sokféle emberből áll. Az emberek 50 méterenként kis máglyák köré csoportosulnak, amikenpapírpoharakat és élelmiszercsomagolásokat égetnek.

„Fáradtak vagyunk, tíz napig egyfolytában kint a téren, megverve, hidegben, érted, milyen kimerítő ez?” – meséli a 42 éves Nino, aki egészen Kutaisziból jött el, hogy tiltakozzon. Szerinte a tüntetéseken résztvevők számát nagyrészt a félelem és a lehetséges következmények kezdték befolyásolni. „Itt úgy vernek minket, mint a marhákat” –  kapcsolódik be a beszélgetésbe a 46 éves Irakli, aki megmutatja nekünk a kezén a rendőrbotok ütéseitől megduzzadt sebeket. A tüntetéseken való részvételük fő oka az, hogy új, megfigyelők felügyelete alatt zajló választásokat követeljenek, és kifejezzék nemtetszésüket az orosz befolyás miatt. Ugyanezt a követelést visszhangozzák más emberek is, akikkel az egyik rendőrkordonnal lezárt mellékutcában beszélgetünk. „Azért vagyunk itt, hogy fenntartsuk a törvényt és megakadályozzuk a Majdanizációt” –  hagyja magát egy pillanat múlva válaszra provokálni a beékelt rendőri egység parancsnoka.

Elsétálunk a Szabadság téri metróállomás kijárata mellett, ahol épp valami dulakodás van kibontakozóban. A rendőrség megpróbál őrizetbe venni két férfit, de pillanatokon belül operatőrök és tüntetők tömege gyűlik köréjük, és követelik a szabadon bocsátásukat. A rendőrök nem válaszolnak az újságírók kérdéseire, és elkísérik őket.

Ez egyike azoknak a rendőri stratégiáknak, amelyeket a belügyminisztérium „rutinellenőrzéseknek” nevez. A rendőrök szúrópróbaszerűen ellenőrzik az aluljáróból érkező embereket, és olyan felszereléseket keresnek, mint az símaszk, gázálarc, sisak vagy tűzijáték. A Szabadság téren letartóztatott két férfit később a nap folyamán huliganizmussal és rendőri felszólítás megtagadásával vádolták meg.

Egyhavi fizetésnek megfelelő pénzbírság

A december 1-jéről 2-ára virradó éjszaka a metróban tartott egyik rendőrségi razzia során őrizetbe vették Giorgi Khagelishvilit, a Mautskebeli független hírportál újságíróját is, akivel a tüntetők számára ingyenes kávét, gázálarcokat és elsősegély felszerelést biztosító számos helyi üzlet egyikében akartunk találkozni.

Giorgi először gyanakodva néz ránk, minden egyes szót megfontolva. Elutasítja kérésünket is, hogy videóra vegyük az interjút, de végül beleegyezik egy kávé és egy cigaretta melletti kötetlen beszélgetésbe. A kérdéses napon éppen a tüntetésekről tudósított. Akkor tartóztatták le, amikor a tüntetők visszavonultak a rendőrség elől (az esetet videóra vették), és rendőrséggel szembeni engedetlenséggel vádolták: „Megismételtem, hogy újságíró vagyok, és nem tanusítottam ellenállást. 48 órát töltöttem egy cellában, és körülbelül 750 euró pénzbírságot kaptam. Nem érdekelte őket, hogy újságírói engedélyem van. Talán még rosszabbul is jár vele az ember manapság”. Giorgi szerint ez egy sikeres stratégia a média megfélemlítésére és az emberek eltántorítására a tüntetéseken való részvételtől. Ha az emberek megtagadják, vagy nincs pénzük kifizetni a bírságot, börtönbüntetésre számíthatnak. „A fent említett 750 euró, azaz 2000 grúz lari az országban az átlagos havi keresetnek megfelelő összeg”.

Amikor a közmédiáról van szó, Giorgi csak lemondóan mosolyog és megrázza a fejét. Nyolc évig dolgozott a televízióban.„Grúziában jelenleg csak állami és magán médiumok vannak. Ez utóbbiakat a kormány gyakran elfogultnak és külföldről fizetettnek bélyegzi. Azt hiszem, Szlovákiában is erre felé tartotok”.

Mintha Fehéroroszországban lennék”

Nikoloz, aki a közelben ül, spontán bekapcsolódik a beszélgetésbe: „Szlovákiából jöttetek?”. Elmosolyodik. Orbánnak és Ficónak Grúziában híresség státusza van, mondja, és az állami televízió aránytalanul nagy teret ad nekik. Nikoloz szintén harmincas éveiben jár, és marxistának vallja magát. Megkérdezzük tőle, van-e ma az országban a kormánypolitikának hasonló kritikusa, mint a nemrég elhunyt Tamás Gáspár Miklós, aki Magyarországon gyakran nevezte nacionalista bohócoknak Ficót és Orbánt. Azt mondja, hogy a baloldali szemlélet Grúziában gyakorlatilag nem létezik, és szinte kizárólag az egyetemek és néhány vállalkozás köré összpontosul, nem rendelkezik valódi befolyással a közvéleményre.

Nikolaz is szkeptikus a mostani tüntetés lehetséges kimenetelét illetően: „Az előrehozott választások és az orosz befolyástól való eltávolodás általános követelésén kívül ma gyakorlatilag nincs olyan koherens mozgósítási felhívás, amely elérné a lakosság passzívabb részét vagy a kormány ideiglenes szimpatizánsait. A kormánypártnak megdöbbentően könnyű mindannyiunkat külföldi ügynököknek vagy a viszonylag széttagolt ellenzék strómanjainak bélyegezni. A legtöbb ember itt azonban nem a nyugat valamilyen képzeletbeli eszméjéért harcol, és nem is bizonyos ellenzéki pártoknak biztosít hátteret. Ez az egyik oka annak, hogy az ellenzéki pártok nem mennek ki a terekre, és hogy általában nem is hívják meg őket oda. Amiért jelenleg harcolunk, az az autonómia és a szabad döntés lehetősége. Tiltakozunk azon barátaink fogvatartása ellen, akiket minden ok nélkül letartóztattak, és akik semmi másban nem vétkesek, mint abban, hogy a metróban tartott motozás során gázálarcokat és sisakokat találtak a hátizsákjukban. Értik, hogy ez mennyire nevetséges? Soha nem gondoltam volna, hogy itt úgy fogom érezni magam, mintha Fehéroroszországban lennék.”

Giorgi aggódónak tűnik, felénk fordítja okostelefonja képernyőjét, és egy nemrég történt esetet mutat. A felvételen látható, ahogy egy csapat maszkos férfi hátulról közelít egy riporterhez és egy operatőrhöz, hogy aztán ütésekkel és rúgásokkal eszméletlenre verjék őket. „Kérlek, taxival menjetek vissza a szállodába” – teszi hozzá lehangoltan.

Fokozatosan egyre több fiatal figyelt fel a beszélgetésünkre, akik kijöttek a teraszra dohányozni. Néhányan Oroszországból, Ukrajnából vagy Örményországból menekültek Grúziába. Mindannyiukat összeköti a bizonytalanság. Ha a mostani tüntetések során őrizetbe kerülnek, a pénzbüntetés mellett a kitoloncolás is fenyegetné őket.

Szolidaritás az utcán

A Rustaveli utcán újabb találkozót szerveztünk Anával és Natellával, egy (biztonsági okokból nem nevesített) nemzetközi civil szervezet aktivistáival. Ennek a szervezetnek a tevékenységét szintén a külföldi ügynök címkéjével bélyegzik meg. „Dokumentumfilmesként nincs sajtóigazolványotok? Na, ez gondot okozhat” – mondják aggódva rögtön a találkozásunkkor. Mi azt válaszoljuk, hogy az ebben a helyzetben amúgy sem sokat segítene rajtunk. Együtt sétálunk végig a körúton, ahol a helyzet megfigyelésével bízták meg őket. Ana időnként megáll egy csoport ember mellett, akikkel vált néhány szót, és átad nekik egy csomag gázálarcot. Minden 3-5 fős csoportnak az a feladata, hogy megakadályozza a helyzet eszkalálódását, vagy szükség esetén segítsen a sérülteknek.

„A legjobban a mellékutcákban félek. Létrehoztunk egy online csoportot, ahol lehetőség van legalább egy emberrel videóhíváson keresztül beszélgetni, amíg haza nem érünk. Ha valami történne velem, mindig lesz egy ember a másik oldalon, aki tudja, hol láttak utoljára, így tud segítséget mozgósítani” – ismerteti Natela az egyik kialakított praktikát nekünk.

A szolidaritás számos más megnyilvánulásának is tanúi vagyunk. Abban a pillanatban, hogy valakit letartóztatnak, legalább tíz-húsz ember rohan a helyszínre, és a saját letartóztatásuk kockázata ellenére megpróbálja kiszabadítani.

Közben vízágyú érkezik a Rustaveli utcába, és arra kényszeríti a tüntetőket, hogy hagyják el a kormányzati negyedet. Délelőtt van, és többen ülnek egy kávézóban, ahová azért jöttek, hogy egy kicsit felmelegedjenek. Míg egyesek a spontán felvonulásról szóló bloggerek élő közvetítését nézik, mások bekapcsolnak egy alkalmazást, hogy figyelemmel kísérjék a rendőrautók mozgását. A kávézóban hirtelen kialszik az összes lámpa. A pincérnő a helyi Chacha pálinkából osztogat feleseket a ház kontójára, azzal az ürüggyel, hogy az ajtóknak legalább egy órán át zárva kell maradniuk. Ez is egy olyan üzlet, amely arról ismert, hogy ingyen kávét és teát kínál a tüntetőknek, ezért potenciálisan ki van téve a razzia veszélyének. Így húsz ember csendben kortyolgatja az italát, és az ablakon keresztül figyeli az égő konténert, amely mellett harminc másodpercenként elhalad egy kék és piros jelzőfényes autó.

Ez a rendőri brutalitástól való félelem koncentrált érzése, amelyet mégis felülír a kölcsönös szolidaritás megélése.

A grúziai tüntetések jelenleg is tartanak, és az elkövetkező napokban tovább fokozódhatnak. Az alkotmánymódosítást követően az országban december 14-én tartják az első közvetett elnökválasztást. Minden valószínűség szerint a Grúz Álom jelöltje, Mikheil Kavelashvili lesz az elnök. [Valóban ez történt, Kavelashvilit december 29-én iktatták be. – A szerk.] A tüntetések további eszkalálódása várható tehát, ami szinte biztosan további elnyomó intézkedésekhez és rendőri erőszakhoz vezet majd.

Szöveg és fotók: Robo Mihály, Michal Vasiľ, Virág Emma Csuport

This content was published as part of PERSPECTIVES – the new label for independent, constructive and multi-perspective journalism. PERSPECTIVES is co-financed by the EU and implemented by a transnational editorial network from Central-Eastern Europe under the leadership of Goethe-Institut. Find out more about PERSPECTIVES: goethe.de/perspectives_eu.
Co-funded by the European Union. Views and opinions expressed are, however, those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of the European Union or the European Commission. Neither the European Union nor the granting authority can be held responsible.

A projektben, nemzetközi partnereink által készített tartalmakat itt találjátok.

About Post Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.