Ideiglenes digitális oktatás, tüntetés és oktatói felmondások – Híreink

25 oktató mondott fel a tavaszi szemeszter első napján a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Köztük van Bagossy László színházrendező, Gigor Attila filmrendező és Upor László korábbi rektorhelyettes is. Mindeközben február 19-én véget ért az oktatók még szeptemberben elkezdett sztrájkja. Kiemelték, hogy nem látják esélyét további egyeztetéseknek, így a távozás mellett döntöttek.

Jelenleg is zajlik a felsőoktatási felvételi eljárás. Az érettségiző diákok február 22-ig adhatták le jelentkezésüket felsőoktatási intézménybe. A jelentkezések feldolgozása jelenleg is folyik. A hétfői adatok szerint közel feleannyian jelentkeztek, mint fél éve ilyenkor. Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium vezetője mindeközben sikerről beszél, mint mondja: eddig 1200 tanuló fizette be a felvételi eljárás vizsgadíját. Hozzátette, hogy megnyugtató a hír, mert jelenleg hangos propagandát folytatnak az egyetem ellen.

A jövő tanévtől az SZFE-n helyet kap a Hír TV műsorvezetője, Velkovics Vilmos, Koltai Lajos rendező, Szarvas József és Homonnay Zsolt is.

A hír meghallgatható itt:

Indokolt lenne az általános iskolák esetén rövid időre teljesen átállni az online oktatásra – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője. A Hír Tv műsorában elmondta, hogy úgy tűnik a gyerekek körében erőteljesen terjed a fertőzés.

“Most elég lenne egy kéthetes periódus, ezalatt a védőoltásokkal nagyon gyorsan tudnánk haladni. Ez így hatékony lenne és a járvány megfékezését szolgálná!” – emelte ki Galgóczi Ágnes. Az osztályvezető úgy véli továbbá, hogy indokolt lenne az üzletek nyitvatartását is korlátozni a létfontosságú szolgáltatásokra. Ez azt jelentené, hogy csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, a bankok és posták maradjanak nyitva.

Az Eduline cikkében felidézi, hogy pénteken a Pedagógusok Országos Szakszervezete nyílt levélben kérte a miniszterelnöktől az iskolák bezárását. Az Operatív Törzs a hvg.hu kérdésére azt válaszolta, hogy jelenleg nem tartják szükségesnek az intézkedéseket.

A hír meghallgatható itt:

142 embert jelentettek fel és két személyt bírság fizetésére is kötelezték a rendőrök a vasárnap délelőtt tartott, járványellenes tüntetésen – írja a 24.hu. A közel ezer vírusszkeptikus a járványügyi szabályok betartása ellen tiltakozott. A demonstráción jelen volt Gödény György gyógyszerész, Dr. Lenkei Gábor vitaminkereskedő és Pócs Alfréd ortopéd sebész orvos is. A 444.hu videó riportjában megszólalók közül többen kiemelték, hogy dolgozni szeretnének és visszatérni az élet rendes kerékvágásába, illetve a koronavírus vakcinák alkalmazását is elítélik.

A szakértők szerint a harmadik hullám a legújabb vírusmutációk miatt az eddigi hullámoknál sokkal súlyosabb lehet, ezért szükség van a korlátozások betartására.

A hír meghallgatható itt:

Készítette: Berecz Péter

Fotó: iStock

About Post Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.