Vizsgázik az egészségügy, a világ… aztán vizsgázunk mi is! 5/5 (1)

Ahogyan minden félév végén, nemsokára egy újabb vizsgaidőszak veszi kezdetét. Míg mi jogból, közgazdaságtanból, vagy éppen társadalomismeretből tesszük próbára magunkat, addig a világ is vizsgázik, éppen járványkezelésből. Egyes környékeken, országokban komoly szabályozások vannak érvényben, másutt tetőzni látszik a baj, és akad olyan vidék is, ahol a lazábban kezeli a többség.

Felborult a kiépített tanulási rendszerünk is. Folyamatos otthonlét közepette, szinte emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy bizony, mi egyetemisták vagyunk. Az átállás során számos kisebb nagyobb akadályon vagyunk már túl, mind oktatói, mind hallgatói részről. Egészen biztosan hosszan tudnátok sorolni azokat a tapasztalatokat melyek egészen tűrhetőek voltak, azokat meg pláne amelyek kiborítottak. Most azonban, fókuszáljunk az elkövetkezendő másfél hónapra, az online vizsgaidőszakra.

Az egyetemi közeget és megszokásokat elvesztettük, úgyhogy rá vagyunk utalva egy új rendszer kialakítására. A rendszer talapzatát a napi rutin adja. Találd meg, melyik napszakodon érzed, hogy leginkább változtatás szükséges. Igen sokat segít az, ha minél több részletben megegyezik az új napirended a korábbival. Ilyen a rendszeresen ugyanakkor felkelés, és a készülődés – az otthoni kényelmes göncök maradhatnak a pihenéshez. Így eggyel több dolog lesz, amihez tudod kötni, hogy mikor van aktív idő és mikor pihenő idő. Ugyanígy, a helyek kihasználására is kitérnék. Ha már ennyi időt töltöttünk most otthon, post-it lapokat is bevethetünk a lakásban elszórtan azért, hogy könnyebben megjegyezzük az anyagot. Kutatások szerint, a citromsárga színű kiemelések a leghatásosabbak. Az ismétlésnek pedig 24 órán belül van a legtöbb értelme. Az ismétlésnél először próbáld meg felidézni mire emlékszel, vagy akár a felidézést megteheted hangosan is, vagy le is írhatod.

Biztosan kialakult már a tanulástechnikád. Ez az időszak azonban, lehet kibillentett belőle. Gondolok itt, arra, hogy ki milyen típus, hallott szöveget jegyzed meg könnyebben, vagy egészen jó fotografikus memóriád van. Egyéni vázlatírást, hangos tanulást is érdemes lehet kipróbálni. Csoportos tanulás is működhet, ugyanis, ha felosztva egy-egy részt a szaktárs magyarázatából hallunk, akkor jóval  könnyebb befogadni az infókat. Aki magyaráz, annak várhatóan a hosszú távú memóriájába kerül az anyag, hiszen már sokadjára veszi át, tehát az egyik legtutibb módszer a tudásod tesztelésére, ha másnak próbálod meg elmagyarázni az anyagot. A körülményeink egy részére nincs hatásunk, de amire van azzal éljünk is. Ilyen például, az okostelefon használat. Igen, van, hogy el lehet tűnni egy időre, amit mondjuk megszabsz előre magadnak, hogy mennyi idő is legyen, és ezalatt hatékonyan tudsz a dolgodra koncentrálni. Egészen biztosan hatásos tud lenni, ha kikapcsolva elrakod akár a szekrénybe, hogy ne is legyen szem előtt. Tudom, tudom, nagy kihívás, de megéri nem?

Biztosan túljutunk ezen a vizsgaidőszakon is, mint ahogyan megtanulunk együtt élni is az új vírussal. Egy interjúban, egy virológus szerint, a tudomány eddig 5-re vizsgázott, hiszen, példátlan rekordgyorsaságú kutatási eredmény került megosztásra a többi kutatóval. Míg a megoldást tőlük várjuk, addig próbáljunk meg azokból a feladatokból, amik ránk vannak bízva, a lehető legtöbbet kihozni!

Oppé Laura

Fotó

About Post Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.