Keresünk: régi előadásfelvételek kazettán

Az EPER egyik legfontosabb feladata átadni és megőrizni az egyetemen elhangzó előadásokat, az egyetemi oktatók máshol nem közölt, nem rögzített, az előadóteremben az “éterbe elszálló” munkáját.

Ehhez kérjük a Ti hozzájárulásotokat is.

Keresünk olyan régi hangfelvételeket (a múlt századból), melyeken előadások anyaga lett rögzítve, akár az egyetemen, akár máshol (pl. TIT klubban stb.). A 20. század nagy tudósai közül például archívumunkban megtalálható Kulin György, és Teller Ede néhány előadása is, melyeket kazettás magnóval vettek fel annak idején. Ezeket szerkesztés és digitális restaurálás után közöljük a rádió műsorában és honlapján.

Ugyanakkor folyamatosan várunk olyan javaslatokat és önkénteseket, akik mai előadásokat rögzítenének (vagy csak javasolnának rögzítésre), hogy megmaradjanak az utókor, az egyetemre nem járók (és az előadásokra nem járók) számára.

Címük: radioeper97@gmail.com

Köszönjük!

Miért él még mindig az előadás?

Az EPER 97,00 egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy egyetemi előadásokat rögzítsen és közvetítsen műsorában. Az előadás az, ami egyetemi éveink biztos alapfonalát jelenti. Mégis, különösen, ha “nem kötelező bejárni”, sőt, ha “úgyis letölthető az EPER 97,00 honapjáról”, sokan elfelejtenek bejárni.
Azt kérdeztük meg a rádióban is megszólaló ELTE-s egyetemi oktatóktól: miért jó az élő előadás? Miért és hogyan élhet túl a digitális-virtuális világban a hagyományos, frontális egyetemi előadás? (2012)

Sárdi Margit
Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék

  • Az az előadás, aminek az anyagát el lehet olvasni a könyvben, fölösleges, ki kell dobni. Azért kell kellően érett tanárokat előadásokkal megbízni, hogy ne a könyvekben találhatókat mondja el. Az előadás dolga, hogy új ismereteket adjon, vagy rendszerezze a meglevő ismereteket, vagy a szaktudomány új eredményeit ismertesse stb.
  • Az élő, eleven előadó pótolhatatlan. (Már persze ha jó.) Nem az anyaga miatt az, hanem az egyénisége(!) miatt. Mert nem (!) a könyvet adja elő, hanem a nézeteit, egy személyiség viszonyát a tudományhoz-tananyaghoz. A tömegpszichológia sarkalatos tétele, hogy tömegben az emberek (de fiatalok vagy nem elég integer egyéniségek egyénként is) nem valamit hisznek el, hanem valakinek hiszik el. Ezért a tanár legérzékenyebb munkaeszköze a személyisége, amit pályafutása egész során épít. Objektív összetevője az egyénisége maga, szubjektív összetevője a róla kialakult kép, imázs. A hallgató nem az anyagot figyeli, hanem a tanár elárult rokon- és ellenszenveit, meggyőződését, hitelességét stb., és a tanárhoz való viszonya függvényében ezeket elfogadja vagy tagadja. Az előadói személyiség építésének sok trükkje van, nem tudom ilyen röviden összefoglalni.
  • Az élő, eleven előadás is pótolhatatlan, ahogy a tévéjáték sem szorította ki a színházat. Mert lehet, hogy a rögzített előadás technikailag tökéletes, de az eleven élmény más. Ott a megismételhetetlenség bája és drukkja vezeti az élményt. Mert lehet, hogy a színész elfelejti a szerepét, vagy hasraesik, vagy spicces, vagy megbotlik a nyelve. Az előadó: színész, aki maga teremti meg a szövegét. Előadása ezért pótolhatatlan.
  • Ez nem jelenti azt, hogy minden előadó szükségképpen jó előadásokat produkál. Sok kollégám nem méri föl kellőképpen, mit nyer vagy veszít a hallgató (de távlatilag ő maga is) a jó vagy a rossz előadásokkal.

Bérczi Szaniszló
ELTE TTK Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport, Általános Fizika Tanszék

  • Véleményem a “frontális”, élőbeszéd előadásról az, ami egy élő hangversenyről: a helyszíni élmény elcserélhetetlen. Semmi mással nem pótolható, mert hitelesíti az elhangzottakat. Jómagamnak, aki 30 éve tanítok egyetemen, sok alkalommal élmény az előadás, éppen azért, mert nincsen tökéletesen előre elkészítve. A pillanat építi össze, a föltoluló élmények hatnak az előadóra is. Ezért fontos az érdeklődő közönség jelenléte. A csillogó szemek. A várakozás, a hallgatók válaszai a röpke kérdésekre.
  • Jómagam sok-sok építőelemből, gondolatmenetből válogathatom össze az éppen megvalósuló előadást. Óriási a kombinációs lehetőség, ezért valószínüleg sohasem mondom el az összes lehetőséget. Egyedi ezért minden előadás.
  • Természetsen néhány sarokpont rögzítve van, hiszen az ember kőzetmintát, térképet, fóliát és/vagy powerpointot bekészít előre. A táblán azonban ezeken túlmenően minden megjelenhet, ami éppen az új gondolatmenethez szükséges. Ez a variabilitás nincsen a tankönyvben.
  • A tankönyv egy nagy vezérfonalat követ. Végig kidolgoz egyet, leágazásokat mutat be (pl. boxokban), visszahivatkozik, stb. Mindez az előadáson is megjelenhet, de térben is épül, a táblán is megjelenik (az előadás forgatókönyve) és a legfrissebb adatokkal és élményekkel egészülhet ki.
  • Van aztán az előadásnak egy olyan varázsa, amit hajlama szerint fokozhat az előadó. Ez pedig a teljes világirodalom, a művészetek kapcsolódó
    hasonlatainak előadást színező fölidézése. Egy-egy fontos gondolatot egy távoli hasonlat (főleg ha költőtől ered) jobban bevésheti, mint bármi további magyarázat.
  • Vannak emberi jellemvonások is, amik szintén fontosak a helyszíni előadáson. Az írott tananyag szárazságát az előadó lelkesedése föloldja. Az előadás közbevetett kérdéssel szinte azonnal, de akár az óra végén is rögtön kiegészíthető, hitelesíthető. Az előre elkészített tananyag egy konzerv. Megélhetünk rajta, szükség esetén, de az élet távolabb lakik tőle, és néha friss gyümölcsöt is érdemes ízlelnünk, különösen “szép május idején”.

Galácz András
Őslénytani Tanszék

  • Saját egyetemi hallgatói élményeim alapján az előadó és annak jó előadása elsősorban azt az élményt nyújtja, hogy láthatóvá tesz egy eleven embert, aki az illető témát műveli, szereti, érti, és ezt lelkesítően tudja érzékeltetni. Láthatóan az a célja, hogy az előadás vagy a féléves kurzus végén a jelenlévők valamennyien azt a szakterületet válasszák jövendő hivatásuknak, amit ő művel, s amit ő az előadásaival bemutatott. Hasonló élményt és indíttatást könyv, írott szöveg ritkán adhat.
  • Ha van könyv, annál jobb lehet az előadás. Az előadó adott, könnyen megszerezhető alapismeretnek tekintheti a nyomtatott anyagot, és az előadásokon csak arról beszélhet, ami a témakörben éppen aktuális (tehát nem lehet benne a könyvben), ami őt, a tanítványát, a tanszékét, stb. most foglalkoztatja, stb.
  • Az előadás lehet teljesen aktuális, vagyis kötődhet a napi hírekhez, az aznapi körülményekhez, az előző este vetített TV-programhoz, egy hallgatói arckifejezéshez, esetleg egy közbevetett kérdéshez.
  • Az előadás az oktató-nevelő munka része. Megmutathatja a hallgatóknak, hogyan kell betartani időpontokat (pontos órakezdés és befejezés!), hogyan
    kell egy témát (az aznapi anyagot) beilleszteni az eddigiekbe, az előző óra anyagához kötni, miképpen kell kihasználni egy előadásra adott időt, stb. stb. Megtaníthat arra, mi a jó illusztráció, és hogy mi a rossz (olvashatatlan diák, elkoszolódott fóliák, működésképtelen PowerPoint stb.)
  • Az előadás arra is jó, hogy tanár és tanítvány egymásra találjon: a diák megismerkedjék egy vonzó témával és egy ugyancsak vonzó egyéniséggel – a tanár pedig az előadás közben észrevegye a felfénylő szemeket és ebből témavezetés, majd közös munka lehessen.
  • Végezetül pedig: számomra az előadás : big fun!

Almási Miklós
Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, esztétika szak

  • Az előadásról:
  • A legfontosabb a személyes jelenlét – kisugárzás, az ötlet és az új gondolat (ami még nincs tankönyvben). Nem igaz, hogy olvasható. A jelenlét – a rögtönzés, pl. ha valaki ásit, alszik, unatkozik és az előadó le akarja győzni a közeg ellenállását (ébredjen fel, érdekelje amit mondok: ráteszek még egy lapáttal és érdekesebb leszek a pad alatt olvasott újságnál, v. szunyánál.)
  • Második: ne mondjon közhelyeket, intellektuális izgalom. Ami ugyanakkor olykor legyen vicces is (felvillanyoz) és talányos (utána kelljen nézni másutt is).
  • Harmadik: legyen mindig jól öltözött: trehány megjelenés – ócska előadás, nincs figyelmi fókusz.
  • Negyedik: valakinek akard mondani, amit előadsz, ne úgy átalában a közönségnek (évfolyamnak) hanem annak a pár figyelő tekintetnek, akit meg akarsz győzni, meg akarsz hódítani. Mert az előadás – az előadóművészet része, olyan, mitn egy színház, azaz eleven interakció. Aki ezt nem tudja, soha sem fogja megkapni közönségét (az évfolyamot…)

Gábris Gyula
Természetföldrajzi Tanszék

  • Legalább egy kérdésére szeretnék szubjektív választ adni, nevezetesen arra, hogy minek az előadás, ha megvan belőle a tankönyv?
  • Válaszom persze feltételezi, hogy valaki a saját könyvét “mondja fel” az előadásokon. Akkor az az értelme az egésznek, hogy a tanár felszabadul a rendszeres, pontosabban fogalmazva a teljes anyagot egyforma részletességgel bemutatni és megtanítani akaró kötelezettség alól. Ez a felszabadultság érzését kelti, és könnyebben kalandozik el az ember olyan témák és részletek felé, amelyek egyébként meghaladják a kötelező tananyagot, viszont nagyon fontosak lehetnek a tárgy mélyebb rétegeinek bemutatása céljából: ilyen pl. a gondolkodás menetének, az újdonságok felé vezető útnak a feltárása, átfogó kapcsolatok leirása, stb.
  • Röviden, a szemléletformálás a legfontosabb nyereség ilyen helyzetekben, amit – szerencsés esetben – az előadás személyessége tovább erősíthet.

Eötvös Loránd
Néhány szó az egyetemi tanítás kérdéséhez

  • Tizenöt év óta működöm mint tanár a budapesti egyetemen. (�) Működésem első éveiben, midőn kicsiny hallgatóságnak tisztán elméleti tárgyakból tartottam előadásokat, fiatalságomból eredő önérzettel azt hittem, hogy a siker elérésére elég erős vagyok egymagam, hogy reám nehezűl az egész felelősség, enyém lesz az érdem is egészen.
    Később, miután hallgatóságom köre úgynevezett ťkötelesŤ tantárgyak előadása által nagyra nőtt s tanításom eredményét ezerekre menő vizsgálatokon ellenőrizni alkalmam nyílt, e hitem egyedül saját erőm elégséges voltában évről-évre gyöngébb lett. Minden új tanév új hallgatóságot hozott előadási termembe, minden évben megújult erővel és reménynyel kezdtem meg előadásaimat, s mégis minden évben újra meg újra láttam, hogyan hanyatlik a tanulók szorgalma és a tárgy iránti érdeklődése az év elejétől annak végeig.
  • Mennyire leverő e tapasztalat a tanárra nézve, mennyire bénítja ez munkaerejét, arról csak annak lehet fogalma, a ki meggondolja, hogy a lelkiismeretes tanár egészen előadásában él, arra gondol, avval foglalkozik az egész tanév ideje alatt s így mikor annak végén arról győződik meg, hogy hallgatói nem követték, elkeseredve kénytelen bevallani, hogy életéből újra egy évet fecsérelt el eredménytelenűl.
  • A legkeserűbb csalódás azonban a vizsgálatokon vár a tanárra, a gondosan egybeállított s tudományosan átgondolt előadások után kénytelen kérdéseit a középiskola színvonalára alászállítani, hacsak a képtelenségig következetes lenni nem akar s a vizsgálandók 99 százalékát meg nem buktatja.
  • A ki a budapesti egyetemnek nagy hallgatóságra számított tantermein végig halad s látja, hogy azokban mily kevesen és hogyan hallgatják végig az előadásokat, azt fogja kérdezni: lehetséges-e tudományosan kiképezni oly fiatalságot, melynek nagy része meg sem jelen?

Valóban a siker el nem maradhat:

  • ha a tanulók az egyetemre a tudományért való lelkesedéssel jönnek s tanáraikat tisztelik;
  • ha a tanulók zöme művelt családok sarjadéka s eléggé vagyonos arra, hogy tanúlmányainak tartama alatt anyagi gondoktól menten egész idejét a tanulásra fordíthassa;
  • ha a tanulók eléggé érettek arra, hogy az előadásokat jól megválasztva, azokra eljárjanak s az azokban hallottakat későbbi használatra följegyezni tudják és akarják.
  • A magyar tanuló is örömmel jön az egyetemre, örvend annak, hogy a gymnasium bilincseitől megszabadúlt és lelkesedik is sok szépért és jóért. Lelkesedik a szabadságért, lelkesedik a hazáért s meg van benne is a vágy arra, hogy a haza szolgálatában szerzett érdemek alapján hatalmas és híres emberré váljék. Csak épen egyért nem lelkesűl s ez a tudomány. De hibáztathatjuk-e ezért? Voltak és vannak nekünk bátor katonáink, hatalmas államférfiaink, híres szónokaink, de tudunk-e
    példát mutatni arra, hogy hazánknak egy fia tisztán tudománya által igazán híres és hatalmas lett volna. Nem értem azt a hírt, melyet egy akadémiai pályadíj elnyerése, vagy valamely tudományos dolgozatnak a külföldi tudományos irodalomban megemlítése szerez, ilyenre van nálunk példa elég, csakhogy ez a nagyravágyásában még telhetetlen fiatalság lelkesedésének szítására vajmi kevés.
  • A csekély tisztelet a tudomány és annak tanítói iránt, melyet a tanuló hazulról hoz magával az egyetemre, még alább száll az előadásokra beiratkozás alkalmával. A kérdés ilyenkor az: kinek előadásait kelljen hallgatni a végből, hogy a közel jövőben fenyegető vizsgálat eredménye bukás ne legyen? Vannak az egyetemen és azon kívül olyanok, kik a tanulókkal elhitetik, hogy a beiratkozás főczélja az, hogy a vizsgáló tanár tandíját megkapja. Nem egy tanuló 40, sőt 50 hetenkinti előadási órára (nem gyakorlatra) beíratkozik.
  • S mit követelnek a szabályzatok?
  • E mellett a tanuló szabadon határoz arról, vajon a vizsgálatokon követelt ismereteket az egyetemi előadásokból vagy más úton szerezze meg.
  • Az eredmény az, hogy a beiratkozottaknak csak igen kis része jár el szorgalmasan az előadásokra a még ez a kis rész sem tanul komolyan az előadásokból, hanem inkább a vizsgálatok előtti napokon betanul valami kis ismétlő könyvet, vagy kézről-kézre járó jegyzeteket. Ily módon a vizsgálatok előbb-utóbb ezeknek alacsony színvonalára sűlyednek s ez visszahat még az előadásokra is. A tanárok közül némelyek, kedvöket veszítve, engednek a körülmények befolyásának s előadásaikban a vizsgálatokon szokássá vált kérdések köréből ki nem emelkednek, mások nem törődnek hallgatóságukkal s előadnak úgy, mintha a padokban már kiképzett tudósok ülnének. A tanár a fönnálló tanítási rendszer mellett nem képes meggyőződni arról, birják-e követni hallgatói, s ha látja is az üresedő padokon, hogy a tanulók érdekeltsége csökken, nincsen módjában e bajon segíteni Szomorú dolog az, mikor a tanár a tanulóért többet nem tehet, mint hogy indexét a félév elején és végén aláírja s azután a vizsgálaton kihallgatja a nélkül, hogy tanúlmányainak menetére tényleg befolyást gyakorolt volna.
  • Buda-Pest, 1887 ápril 10-én. B. Eötvös Loránd

(Eötvös e levelélnek célja- többek között -, hogy rávegye a minisztert: vezessen be egy olyan ellenőrzési rendszert, melyben ún. “repetitorok” felügyelete alatt a hallgató kötelesek lesznek bejárni az előadásokra.) (Forrás: Eötvös Loránd: Néhány szó az egyetemi tanítás kérdéséhez. Nyílt levél Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz 1887.)(Forrás: Budapesti Szemle, 50. kötet, 1887., 307-321. o. – Az elektronikus változatot készítette: Ambrus Attila József)

1 thought on “Keresünk: régi előadásfelvételek kazettán

  1. Nem értem ez a cikk miről szól. Fontosak az egyetemi előadások? Pont ez tűnt el az EPER-ről. Régen sok tematikában frissültek, a nem is mindig teljes előadássorozatok. Ami érdekelt, leszedtem, meghallgattam, tanultam. Ha az embernek nincs ideje/pénze vagy öreg 😛 már egyetemre járni, itt megtalált sok olyan anyagot, amiből tanulhatott. Most: 1-2 előadást kivéve, a “legfrissebbek” 5 évesek… Miért nincsenek újak? És ha nincsenek, akkor minek ez az írás?

Leave a Reply to István Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.