Ismét Száraz lehet a November

Idén negyedik alkalommal startolt el a Száraz November társadalmi kampány az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara és a Kék Pont Alapítvány szervezésében. Ebben az évben minél több egyetemista bevonását kísérelték meg az egy hónapig tartó önmegtartóztatásba. A kihívás keretein belül a résztvevők november végéig nem fogyasztanak alkoholt – írja az elte.hu és a Kék Pont Alapítvány.  

Az idei kampánycélt arra alapozva határozták meg, hogy több kutatás alapján a magyar egyetemisták többet isznak, mint a hasonló korú átlagnépesség.

A Debreceni Egyetem 2010-es kutatása szerint a megkérdezett egyetemisták 20%-a válaszolta, hogy hetente többször iszik alkoholt, 3,9%-a pedig, hogy gyakran részeg. Azt is megállapították, hogy a magyar egyetemisták többet isznak, mint a hasonló korú átlagnépesség. A kutatás szerint, akik középiskolai és később az egyetemi évek alatt is rendszeresen fogyasztanak nagyobb mennyiségű alkoholt, azok később is fognak. Ezért a fiatalkori alkohol prevenció fontos a testi és mentális betegségek megelőzése miatt.

A Száraz November kampányt 2016 óta a Kék Pont Alapítvány Biopolitikai Műhelye szervezi, az angol nyelvterületeken ismert Sober October – azaz józan október mintájára. A kampány minden évben egy-egy kiemelt témára fókuszál. 2018-ban a nők alkoholfogyasztása állt a központban, idén a fiatal felnőtteké és egyetemistáké. 

Meghallgatható:

Forrás: elte.hu, kekpont.hu és 444.hu

Borítókép: kekpont.hu
Grafika: Tbg – 444.hu

About Post Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.