A Google-nál is fontosak a humán tudományok

A Google, a házon belül elvégzett tanulmányai alapján, elkezdett társadalomtudományokból szerzett diplomával rendelkező munkavállalókat is alkalmazni. A korábbi előfeltevés, hogy csak a műszaki képzetségűek érthetik meg a technológia működését, hamisnak bizonyult. A Google az elmúlt években végzett kutatásai szerint azok a dolgozók produktívabbak és találékonyabbak, akik rendelkeznek megfelelő kommunikációs készséggel, empátiával, érzelmi intelligenciával és kritikus gondolkodással.  Ezt mutatja az amerikai Nemzeti Egyetemek és Munkáltatók Egyesületének kutatása is. Az olyan munkáltatók is, mint az IBM, a munkavállaló legfontosabb jellemzőinek tartják a problémamegoldást, a csapatban való együttműködést és a jó kommunikációs készséget. Hasonlóan gondolkodik az amerikai milliárdos üzletember, Mark Cuban is. Szerinte az elkövetkező tíz évben egy bölcsész diploma többet érhet majd egy informatikus diplománál a mesterséges intelligencia fejlődésének köszönhetően.

KO

google.jpg

Forrás


Leave a Reply