Az ELTE előrébb lépett a QS rangsorán

observant online
forrás: observant online

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem több szakterületen és tudományágban is bekerült a QS 2018-as rangsorába. Az idei mérések alapján például a Bölcsészettudományi és Természettudományi képzések a 321. és a 291. helyre kerültek. Ebben az évben már a társadalomtudományok és menedzsment is az első 500-on belül van. A szakterületeken belül a régészet, nyelvészet, filozófia, mezőgazdaság és erdészet, matematika, illetve a fizika és csillagászat tudományágak kaptak helyet a rangsorban.

A QS World University Rankings évente megjelenő ranglistája, amely a felsőoktatási intézményeket öt szakterület 48 tudományágában hasonlítja össze egymással. A rangsorok felállításában legnagyobb részt az egyetemeken dolgozó és tanító akadémikusok véleménye számít. Ezen kívül a munkáltatói elégedettséget, a szakterületeken megjelent publikációk idézésének számát és a Hirsch-indexet is beleveszik. A rangsorral szembeni legnagyobb kritika, viszont pont az, hogy túl nagy hangsúlyt fektet az emberek véleményére. Ez által azt állítják, hogy a rangsorolás nem mutathat egy valós képet az intézmények minőségéről.

A magyar egyetemek közül még a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem jelennek meg a rangsoros listákban. A bölcsészettudományok, valamint a társadalomtudományok és menedzsment területeken a CEU kimagasló eredményt mutatott.

 

Kovács Olivér

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.