2008. február 06. Égre vetített mikrovilág - részecskefizika és kozmológia, avagy kétfajta Standard Modell A
20. század végére kialakult a részecskefizika és a kozmológia Standard
modellje, amely az összes eddigi eredmenyt összegezte, és egységes
elméletté forrasztotta össze. A sorozat bevezetéseként áttekintjük:
milyen elemi részecskek fordul(hat)nak elő a természetben, milyen
"periódusos rendszerbe" sikerült őket rendezni, milyen alapvető
kölcsönhatások szabályozzák létüket és átalakulásaikat. Másrészt
végigfutunk az Univerzum történetének fő fejezetein is, a Nagy Bummtól
a csillagok és a bolygók korszakáig. A sorozat további előadásai
egy-egy részecskét, illetve egy-egy korszakot vizsgálnak meg majd
részletesebben.
2008. február 13. Fotonfürdőben - a hőhalál nyomai, avagy amiről a mikrohullámú háttérsugárzás árulkodik A
2006-os fizikai Nobel-díjat a mikrohullámú háttérsugárzás
tulajdonságainak pontos méréséért adták ki. Mi ez a sugárzás, amely
rádiófotonok fürdőjében áztatja az egész Univerzumot? Mikor és milyen
körülmények között keletkezett? Mit jelent az, hogy a sugárzás termikus
jellegű? Hol van az a 2,7 K hőmérsékletű test, amellyel termikus
egyensúlyban van? Hogy viselkedett, milyen döntő szerepet játszott a
sugárzás az Univerzum korai, forró korszakaiban? Mire utal a sugárzás
nagymértékben irányfüggetlen (izotróp) volta, és milyen fizikai
folyamatokról árulkodnak az izotrópiától való parányi eltérések? És
végül, de nem utolsósorban: miért lényegbevágó mindez a galaxisok - és
így közvetve az emberiség - létrejötte szempontjából?
2008. február 20. Az antianyag titka - részecskék és antirészecskék, avagy az elveszett szimmetria Az
antirészecskék feltételezése, illetve felfedezése óta megszoktuk, hogy
az antianyag minden tuajdonsága pontosan megegyezik a közönséges
anyagéval, csak épp bizonyos mennyiségek (töltések) előjele ellenkező.
Mi az oka akkor, hogy kozmikus környezetünkben néhány kósza
antirészecskétől eltekintve nem találunk antianyagot, csak anyagot?
Lehet, hogy az antianyag az Univerzum távoli tájain koncentrálódik, így
a kozmoszban anyag- és antianyag-szigetek váltakoznak? A modern
részecskefizika és kozmológia szintézise új, sokkal izgalmasabb választ
kínál e régi kérdésre.
2008. február 27. A kvarkok bebörtönzése - avagy az Univerzum első struktúrái A
nukleonok még elemibb alkotórészei, a kvarkok létezését a 20. század
hatvanas éveiben tételezték fel, kísérleti kimutatásuk a hetvenes
évektől az ezredfordulóig húzódott. Mégsem látott még senki egyetlen
magányos, a proton vagy a neutron belsejéből kiszabadított kvarkot sem!
Miért viselkednek ezek a részecskék annyira másképp, mint a többi elemi
részecske, mi különbözteti meg a kvarkok "börtönszerű" kötött
állapotait más részecskestruktúráktól? Miért mondhatják mégis a 21.
század elejének részecskefizikusai, hogy nagy gyorsítóikban - ha csak
röpke pillanatokra is - sikerült kiszabadítaniuk a kvarkokat
börtönükből? Mikor alakultak ki ezek a kvarkbörtönök - az Univerzum
első mikrostruktúrái -, és meddig maradnak fenn?
2008. március 05. Nukleáris LEGO - avagy a magfúzió vegykonyhája Életünket
a Napból sugárzó energiának köszönhetjük, ezt az energiát pedig a
csillag magjában zajló atommag-fúziós folyamatok termelik. Milyen
részecskefizikai törvények teszik lehetővé a magfúziót, és milyen
furcsa véletlenek akadályozzák meg, hogy a csillagok egy pillanat
alatt, robbanásszerűen elégessék egész üzemanyagkészletüket? Hogyan
épülnek fel a csillagok belsejében a legegyszerűbbekből a
legbonyolultabb atommagok? Miért olyan óriási a különbség az egyes
elemek és egyes izotópok kozmikus előfordulásának gyakorisága között?
Milyen további atommag-folyamatok fűtik a bolygók belsejét, teszik
élővé, aktívvá a Föld geofizikáját? 2008. március 12. Az atommag kulcsa - avagy az atombombától a neutroncsillagig Az
atombomba és az atomreaktor szürke eminenciása a neutron - ő teszi
lehetővé a magenergia felszabadítását. A neutron azonban instabil
részecske - miért fordul elő mégis ilyen nagy mennyiségben immár
konszolidálódott világunkban? Milyen szerepet játszanak a neutronok a
csillagokban folyó magreakciókban és a szupernóva-robbanásokban? Hogyan
segítenek a különböző számú neutront tartalmazó izotópok a kozmikus, a
geológiai és a biológiai múlt megismerésében? Mi tartja össze a
legfurcsább, kozmikus méretű atommagot, a neutroncsillagot (amely
néhány vadonatúj elmélet szeint talán nem is neutronokból áll)?
2008. március 19. A láthatatlan energiatolvaj - avagy neutrinók és szupernóvák A
neutrínó létezésének feltételezői biztosak voltak abban, hogy ezt az
illanékony, nehezen megfogható részecskét sohasem tudják kísérletileg
detektálni. Ehhez képest ma a neutrínók hat fajtáját ismerjük, és épp
kölcsönös átalakulásaikat vizsgáljuk. Hogyan lehetséges, hogy az ilyen
könnyű, áthatolóképes részecskék fontos szerepet játszanak az Univerzum
egyik legnagyobb energiájú, leglátványosabb folyamata, a
szupernóva-robbanás során? Igaz-e, hogy saját létünket, saját
anyagunkat is a neutrínóknak köszönhetjük? De akkor hova lettek, miért
hiányoznak a Napban végbemenő, jól ismert(nek vélt) fúziós folyamatban
keletkező neutrínók? Milyen szerepet játszanak a neutrínók a galaxisok,
sőt az egész Univerzum tömeg- és energiamérlegében, gravitációs
összetartásában?
2008. április 02. A szilárd anyag szilárdítója - avagy univerzális elektronika Az
''elektronika'' szót nem kell magyarázni: az elektronikus eszközök
átszövik mindennapjainkat. Miért pont az elektron az az elemi
részecske, amely ilyen engedelmes háziállatnak szegődött az emberhez,
parancsunkra és gombnyomásunkra színes ábrákat rajzol a képernyőre,
biteket kódolva kanyarog a mikrochipek bonyolult topológiájú
áramköreiben? De már az emberi technika előtt is az elektron tette
lehetővé a szilárd objektumok (a porszemcséktől a bolygótestekig), sőt
az atomokból összetett molekulák képződését, beleértve a szerves
vegyületek végtelen sokaságának, így magának az életnek a létrejöttét
is. ''Hogyan működik'' ez a páratlanul rugalmas és sokoldalú részecske
- és miért pont ő játssza el ezt a szerepet?
2008. április 09. A wimpek pókhálója - a sötét anyag, avagy a galaktikus halótól a galaxisok hálójáig A
20. század végének nagy csillagászati áttörése során feltérképeztük a
belátható Világegyetemet, és az eredmények megerősítették a korábbi
sejtéseket: a galaxisok kiterjedt, laza pókhálóra emlékeztető, szálas
szerkezetű struktúrákba rendeződnek. Vajon mi hozta létre ezt a
szerkezetet? - a gravitáció puszta hatásától egészen másféle
makrostruktúrák kialakulását várnánk. A tettes a nevezetes ''sötét
anyag'', amelynek hatását (pontosabban hiányát) már a harmincas években
felismerték a galaxisok dinamikájának vizsgálata során. Ma már
közvetlen kísérleti bizonyítékaink is vannak a sötét anyag létezésére.
De vajon miből van, milyen makro- vagy mikroobjektumokból, elemi
részecskékből áll a sötét anyag? MACHO vagy WIMP? Mik ezek, és hogyan
tudjuk kimutatni, leleplezni őket?
2008. április 16. Szép időben a tömeg lemegy a térre - avagy a Higgs-részecske nyomában Az
idézett mondás az általános relativitáselmélet nagy felfedezését, a
tér, az idő és a tömeg közti univerzális összefüggést illusztrálja. De
vajon miért van az objektumoknak (így az elemi részecskéknek) tömegük?
Egyáltalán, mit jelent a tömeg jól ismert(nek vélt) fizikai fogalma? A
részecskefizika Standard Modellje szerint a részecskék tömege a
Higgs-mezővel való kölcsönhatásnak köszönhető - ennek kvantumát, a
régóta keresett Higgs-részecskét a 2008 nyarán beinduló
szuper-nagyenergiájú részecskegyorsító, az LHC fogja felfedezni nem
sokkal sorozatunk befejezése után, ezzel a helyére illesztve a Standard
Modell utolsó hiányzó puzzle-darabkáját. De a Higgs-mező tartogatott
még egy meglepetést a fizikusoknak és a kozmológusoknak: kozmikus
méretekben alkalmazva megoldotta a Nagy Bummra épülő csillagászati
modell számos nehézségét, és egy új korszakot, az infláció korát
iktatta be az Univerzum korai történelmébe.
2008. április 23. Az ötödik elem - a kvinteszencia, avagy Einstein legnagyobb tévedése Nagy
embereknek a tévedései is tanulságosak - hát még amikor nyolcvan év
késéssel kiderül, hogy nem is tévedtek olyan nagyot. Albert Einstein, a
mai kozmológiai modellek alapjául szolgáló általános relativitáselmélet
megalkotója maga nevezte élete legnagyobb tudományos tévedésének a
kozmológiai állandó bevezetését. Az ezredforduló környékén elvégzett
preciziós csillagászati mérésekre épülő új kozmológia viszont ismét
használja, és világképe fontos elemének tekinti a kozmológiai állandót
- így tudja modelljeivel reprodukálni az Univerzum megfigyelt
tulajdonságait. Ez az "állandó" a mai felfogás szerint viszont nem egy
univerzális természeti konstans, hanem egy új, furcsa tulajdonságokkal
(pl antigravitációs hatással) bíró anyagfajta, az ún. "kvinteszencia"
vagy "sötét energia" megnyilvánulása. Ez az anyagfajta pedig nem
kevesebb, mint 70 százalékát alkotja az Univerzum össztömegének! Hová
bújt eddig ez a sok anyag, hogyhogy nem vettük észre? Beleillik-e a
részecskefizika modelljeibe, vagy azokból kilógó, azokon túlmutató, új
fizikát képvisel? És egy gyakorlati kérdés: mikor és hogyan lehet
segítségével antigravitációs autót vagy űrhajót építeni?
2008. április 30. ''Mire való a többi részecske?'' és a ''Túl a Standard Modelleken'' c. előadásokSorozatunk
eddigi előadásaiban számba vettük a legfontosabb, az Univerzumban
gyakran előforduló, annak tulajdonságait és fejlődését nagyban megszabó
elemi részecskéket, tulajdonságaikat, szerepüket. De ezzel az ismert
elemi részecskéknek csak igen kis hányadát említettük. Hol a többi
részecske? Milyenek a tulajdonságaik, miben térnek el a megemlített
részecskéktől? Miért nem kerültek szóba a korábbi előadásokon, miért
nem játszottak szerepet az Univerzum történetében? Egyáltalán: mire
valók? E kérdések mellett illik arra is kitérnünk, hogy a
részecskefizikai Standard Modellen túl kacsintgató új elméletek további
elemi részecskék garmadájának létezését tételezik fel. Hát ezek meg hol
bújkáltak eddig? Lehet, hogy az ő létezésüket figyelembe véve előlről
kell kezdenünk, újra kell írnunk a Világegyetem már ismertnek vélt
történetét? A kozmológia Standard Modelljének alapja az einsteini
általános relativitáselmélet, a részecskefizika Standard Modellje pedig
a kvantumelméletre, közelebbről a kvantum-mezőelméletre épül.
Gyümölcsöző együttműködésük és látványos sikereik nem feledtetik az a
szomorú tényt, hogy az alapjukul szolgáló két hatalmas és csodálatosan
szép fizikai elmélet sem fizikai, sem matematikai köszönő viszonyban
sincs egymással. Pedig fontos lenne: vannak a téridőnek olyan
szögletei, zugai (pl a fekete lyukak belseje vagy a Nagy Bumm közvetlen
környezete), ahol a kvantumos és gravitációs effektusok egyformán
fontos szerepet játszanak. Az elméletek kívánatos egyesítése, a
"kvantumgravitáció" nevű új tudományág kifejlesztése a hallgatóságban
ülő fiatalok generációjának feladata - borítékolható, hogy a 2052-es
fizikai Nobel-díjat a kvantumgravitáció elméletét megalkotó tudósoknak
ítélik majd oda. Sorozatunk záró előadásában az eddigi próbálkozásokat
és (szerény) eredményeket tekintjük át. Egy ilyen átfogó elmélet
természetesen újraírja majd a kozmológiát, és megváltoztatja a
Világegyetemről alkotott általános képünket.
Köszönet Tepliczky Istvánnak a felvételekért és leírásokért!
Az összes előadás egyben
Írj kommentet a műsor készítőinek, hogy milyennek találod a műsort. És írj kommentet a többi hallgatónak, hogy tudják, mire számítsanak.
Neved:
Itt vagyok most:
A műsor értékelése:
Komment:
Az itt látható gyümölcs neve (magyarul, ékezetekkel):